A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

VERES László: A kamarai gazdálkodás kibontakozása a diósgyőri koronauradalomban 1755–1770 között

212 VERES LÁSZLÓ IRODALOM Borovszky S., 1909. Borsod vármegye története a legrégibb időktől a jelenkorig. Bp. Dobrossy L, 1975. A görög kereskedők szerepe és jelentősége Miskolc 18. századi üzlethálózatában. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 15. Miskolc. 21—32. Enyedi J., 1907. A diósgyőri erdőgondnokság ismertetése. Ungvár. Gyimesi S., 1970. Megyénk a török hódoltság korában. A polgári átalakulás felé. Borsod-AbaújZemplén megye története és legújabb kori adattára. Miskolc, 25—35. Komáromy /., 1956. Az első miskolci vendégfogadók. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 3. Miskolc, 48—53. Kiszely Gy., 1965. A diósgyőri szénbányászat kezdete. Miskolc. Klein G., 1939. Borsod vármegye és népességének története. Csikvári A. (szerk.): Borsod vármegye Bp., 11—86. Leveles E., 1929. A 800 éves Miskolc 1000-től 1878-ig. Halmay B.—Leszih A. (szerk.): Miskolc. Bp., 11—127. Lichtenstein J., 1908. „Miskolcz" kir. városságának története. Miskolcz. Nagy L, 1971. A magyar kamara 1686—1848. Bp. Sárközi Z., 1976. Mezőkövesd története (1275—1918). Sárközi Z —Sándor I. (szerk.): Mezőkövesd város monográfiája. Miskolc, 39—173. Sipos L, 1958. Geschichte der slowakischen Mundarten des Bükk Gebirges. Bp. Soós L, 1960. A Diósgyőr-Hámori vasgyár (1770—1870). Vázlatok a diósgyőri vaskohászat történetéből. Miskolc. Szabó I., 1940. A magyar parasztság története. Bp. Szendrei J., 1890. Miskolcz város története II. Miskolcz. Szendrei J., 1927. A diósgyőri vár története. Bp. Szilas G.—Kolossváry Szné., 1974. A diósgyőri kincstári uradalom erdőgazdálkodása. Szilas G.— Kolossváry Szné. (szerk.): Az erdőgazdálkodás története Magyarországon. Bp., 140—174. Tóth K., 1928. Mezőkeresztes története. Miskolc. Veres L., 1975. Adatok a bükki üveghuták történetéhez. Borsodi Szemle. XX. évf. II. szám. Miskolc, 58—62. Wenzel G., 1872. Diósgyőr egykori történelmi jelentősége. Pest. BEGINN DER KAMMERWIRTSCHAFT IN DER DIÓSGYŐRER KRONENDOMÄNE ZWISCHEN 1755 UND 1770 (Auszug) Die Diósgyőrer Kronendomäne gehörte im 18.—19. Jahrhundert zu den kleineren Besitzen der Krone in Ungarn, in der nördlichen Region war sie allerdings eine der angesehensten. In den ersten beiden Jahrhunderten nach Gründung der Domäne sahen die königlichen Besitzer eine Nutzungsmöglichkeit in der Verpfändung der Güter. Der Verwalter der Königsgüter, die Ungarische Kammer zu Szepes, kaufte 1755 die Güter frei und begann in einzelnen Gebieten der Domäne die Pflanzen- und Tierzucht, die Industrie als Grundlage der Bewirtschaftung. Dabei waren die wirtschaftlichen Zielsetzungen des Wiener Hofes ausschlaggebend. Durch die Wirtschaft wurden die Erbländer mit Industrierohstoff und Lebensmitteln versorgt und eine Geldquelle zur Stärkung und Konsolidation der Staatsmacht geschaffen. Nach 1755 wurden in der Diósgyőrer Kronendomäne als Vorbedingung der Kammerwirtschaft die Gebiete der Domäne vereint und die Lehnsdienste vereinheitlicht. Danach wurden die lokalen Verwaltungsorgane der ungarischen Kammer ausgebaut. Das Gebiet der Diósgyőrer Domäne war zu 50% Wald. Die geographischen Gegebenheiten wirkten sich ungünstig auf eine intensive Landwirtschaft aus. Vor 1755 konnten zwar allodiale Bestre-