A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
PETERCSÁK Tivadar: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Hegyközben
KÖZBIRTOKOSSÁGOK, LEGELTETÉSI TÁRSULATOK A HEGYKÖZBEN 271 „E tárgyban a következő megállapodás jött létre az úrbéresek és Záneczki Pál felsóregmeci lakos között. Záneczki Pál kötelezi magát, hogy a község bikáját jó minőségben tartozik kezelni mai naptól 1912. évi május hó 10-ig. Tartozik eleséggel ellátni, sóról gondoskodni és jókarban tartani. Záneczki Pál kap ezért az úrbéresektől 220 koronát, mely összegnek a fele 1912. évi március hó 1-én és a másik fele pedig a bika átadásakkor vagyis 1912. évi május hó 10-én fizetendő." A bika szálastakarmánya közös falusi rétekről került ki, amit általában Bikarétnek vagy Falurétnék neveztek. Filkeházán a tagosítás és legelőelkülönítés során már 1875-ben a Bisó és Ortás dűlőben 2,47— 2,47 hold FalurétQt mértek ki a bika részére. 70 A gazdák közmunkában kaszálták és takarták fel a szénát. Tehenenként kellett kiállni, s a lófogattal rendelkezők hordták be a pásztorház mellett álló falusi sopba vagy bikasopba (Filkeháza), de a bikaól padlásán is tárolták. Aki nem vett részt a széna betakarításában, bizonyos összeget kellett fizetnie, amit a kaszálók italra költöttek, s a munka végeztével áldomást ittak. A bikák abraktakarmányát az állattartó gazdáktól szedték össze, de a fűbérből is vásároltak. A gazdák évenként 10—15 kg árpát vagy zabot, 1—2 liter korpát és egy pohár sót adtak be tehenenként. 71 Aki nem adta meg a kivetett mennyiséget, a közbirtokosság egy évre eltiltotta az apaállat használatától. A beszedést a bikagazda vagy községgazda végezte ősszel, és ő adta ki a napi takarmányt is a csordásnak. Pálházán, Kovácsvágáson és Filkeházán a bikaistállóban volt egy abrakos láda, ferslók, amit megbízható bikagondozó esetén nyitva hagytak, leggyakrabban azonban zárni kellett, és a vezetőség tagjai felváltva mentek abrakolni. Kishutában és Nagyhutában a községi képviselőtestület engedélyezte, hogy a vadászati haszonbért segélyként átengedjék az apaállatot tartó közbirtokosságnak. 72 A második világháború után az állam biztosított rendszeres pénzbeli támogatást, amiből a közbirtokosság megvehette a bika és a kan abraktakarmányát. Az 1930-as évekig a bika is kijárt a tehenekkel a legelőre, és a folyatás is ott történt. Hazafelé a pásztor bejelentette a gazdának, amiért egy pohár pálinkát és néhány fillér dohányra valót kapott. Amióta a bikák nem járnak a legelőre, a folyatás a bikaistálló mellett, az udvaron történik. Ahol több bika volt, ott a gazdák fajta, szín alapján választhattak, hogy melyikkel vemhesítsék a tehenüket. A tehenet mindig a férfiak vezették, a bikaistálló udvarán oszlopok közé állítják, s a gazda láncon tartja, amíg a pásztor rávezeti a bikát. A folyatás után csak néhány fillér borravalói 73 vagy cullagot (Mikóháza) kapott a csordás, de sikeres elles után 10 forintot is adnak. Más falusiaktól rendszerint meghatározott pénzösszeget szedtek a vemhesítés után, s ez a közbirtokosság pénztárába került. Pl. Felsőregmecen 1907-ben 2 korona 20 fillért fizettek egy tehén folyatásáért. 74 Az 1960-as 70. BL. Miskolc, VII—1/c. 80. 71. 1949-ben a filkeházi közgyűlés a kan abraktakarmányát az alábbiak szerint vetette ki: 2 mázsa árpa újig, ennek fele házanként, fele sertés után; 1 / 2 véka krumpli újig sertésenként, V4 véka házanként. (SRMA. 72—65. 25.) 72. Nagyhutában 1943-ban 140 pengőt fizettek segélyként a közbirtokosságnak (BL. Sátoraljaújhely, V/l.). 73. Pusztafaluban az 1930-as években 20 fillért kapott a csordás minden megfolyatott tehén után {Tagán G., 1939. 150.). 74. BL. Sátoraljaújhely, V/l.
