A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

PETERCSÁK Tivadar: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Hegyközben

270 PETERCSÁK TIVADAR a közmunka idejét, pl. Füzérkajatán egy tehén után 2 napot. Vilyvitányban több napi legelőirtással szerzett legeltetési jogot az a gazda, akinek kevés volt, és több tehenet akart legelőre hajtani. A pucolásra (Nyíri, Filkeháza, Kishuta) fordított napok száma falvanként változó.

64 A közmunkában a gyerekeken kívül bármelyik családtag részt vehetett. A férfiak baltát, ortókapát (Pusztafalu, Filkeháza), ortót vagy irtot (Kishuta), csákányt vittek magukkal, amivel a tövisket és bokrokat ortották ki. Az asszonyok laposkapásaX (Pusztafalu) vágták a kisebb szúrókat, vasvillával hordták össze a legelő szélére, ahol elégették. A legelőortás (Filkeháza, Füzérkajata) idejét dobszóval tudatták a közbirtokossági tagokkal, és a falu végén gyülekezve indultak a legelőre, ahol reggeltől estig dolgoztak. A közbirtokossági jegyzőkönyvek szerint a közmunkáknál akadtak problémák, nem állt ki mindenki a legelőre járó szarvasmarhák arányában. A filkeházi közgyűlés 1947-ben úgy határozott, hogy „aki makacsságból közmunkába ki nem áll, 10 forint napi díjat köteles megfizetni, amiből a vezetőség más munkást fogad. Aki pedig tényleg nem képes kiállni, a közgyűlés a vezetőségre bízza napidíjának méltányolását."

65 Az állatállomány továbbtenyésztéséhez szükséges apaállatok (bika, kan) a közbirtokosság tulajdonát képezték. Vásárlásuk, takarmányozásuk gyakori témája a közgyűléseknek. A szarvasmarha-állománytól függően a kisebb falvakban egy, a nagyobbakban rendszerint 2—3 bikát tartottak. Az állam 1908ban magára vállalta a tenyészbikák beszerzési árának 10—20%-át, vagy pedig a beszerzésre kamatmentes kölcsönt biztosított, valamint a megfelelő bikák kiválasztásával nyújtott segítséget.

66 A bikákat háromévenként selejtezték, és egy tornyosnémeti kereskedőnek adták el. Filkeházáról a Hernád-völgybe, Göncre, Zsujtára, Tornyosnémetibe jártak bikát vásárolni. Ottani bikatenyésztő gazdáktól vásároltak másfél, két éves állatot a járási főszolgabíró előzetes engedélye alapján. A bikát lábon hajtották haza, az orrába tett vaskarikánál fogva vezették kötélen, a vadabbakat két ember vezette vasrudakkal. A bika fontosságát és értékét jelzi a felsőregmeci jegyzőkönyv 1914. júl. 5-i bejegyzése: „nagy baleset érte a közbirtokosságot, mert elesett a közbirtokossági bika és kényszervágás történt".

67 Ha új bikát vettek, s nem volt elegendő pénz a közbirtokosság pénztárában, az árát a gazdák adták össze tehenenként kivetett bikapótlás címén.

68 A bikákat a pásztorházak végében álló bikaólban vagy bikaistállóban helyezték el. Ezek építésmódja, berendezése megegyezett a falubeli istállókéval. Ha két bikát tartottak, ún. strajfásaX választották el egymástól. A bikát rendszerint a csordás gondozta, takarmány ózta. A téli időszakban más dolga nem is volt a pásztornak, a bikagondozásért fogadták egész évre. Ritka volt a bikák egyes gazdáknál való téli takarmányozása. Felsőregmecen 1911. december 29-én kötötték az alábbi szerződést a községi bika téli tartásáról.

69 64. Hasonló módon történt a legelőtisztítás a Zempléni-hegység középső falvaiban. {Szabó L., 1965. 146.) Mogyoróskán legelőjogonként 2 napot kellett a legelőtisztításban részt venni. (Ikvai N., 1962. 34.) 65. SRMA. 72—65. 13. 66. Éber E., 1961.435. 67. BL. Sátoraljaújhely, V/l. 68. Uo. 69. Uo.