A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
BŐDI Erzsébet: Adatok a kelet-európai néprajz történetéhez (Bystron Jan Stanislaw és a lengyel néprajz)
ADATOK A KELET-EURÓPAI NÉPRAJZ TÖRTÉNETÉHEZ. . . se és elhalása". 44 Ő próbálja megmutatni a lengyel néprajztudományban elsőként azt a folyamatot, mechanizmust, amely a nép társadalmi szokásvilágában ment végbe. A két világháború közötti időszak végén Bystron J. St. munkássága számos vonatkozásban hasonlít a legkorábbi munkáihoz. 1938-ban jelenik meg Ksigga imion w Polsce uzywanych (Lengyelországban használt keresztnevek gyűjteménye) című monográfiája. A könyv ábécé sorrendben tartalmazza a keresztneveket megfelelő történelmi és kulturális magyarázatokkal. Ugyanakkor ezekben az években Bystron J. St. behatóan foglalkozik a népdalokkal is. Kariowicz J. nyomába lépve meg akarja valósítani a lengyel népdalok monografikus feldolgozását — Polska piesn ludowa (A lengyel népdal) — és elődeinél 45 részletesebben ki akarja dolgozni azok történetét. Kutatja a lengyel népköltészet hatását a német nép hagyományára, érdeklik a lengyel földön keletkezett zsidó népdalok. A lengyel népdaloknak három nagy csoportját különbözteti meg az Etnográfia Polski (Lengyelország néprajza) c. munkájában. A népdalok felosztásánál az eddigi gyakorlattól eltérően nem csupán a tartalmi és az alkalmi kritériumokat veszi figyelembe, hanem a népdal és az egyén, a népdal és a közösség viszonyára is nagy súlyt fektet. Itt is az embert, mint társadalmi lényt, a kultúra alkotóját helyezi kutatásainak középpontjába. Ez a csoportosítás is bizonyítja, hogy a kultúrjelenségeket, ez esetben a népdalokat sohasem az alkotójától (az embertől, a közösségtől) függetlenül vizsgálja. Abból a szempontból, hogy ki, illetve kik és milyen célból éneklik a dalokat: alkalmi, köznapi és munkadalokra osztja fel a lengyel népdalokat. Az alkalmi (ünnepi) dalok megjelölik az ének idejét és körülményeit, amely szorosan kapcsolódik az alkalom cselekményéhez. Bizonyos személyhez vannak kötődve. „A nép alkalmi dalai a legrégibb dalkészletünket képviselik: az alkotás legkonzervatívabb területe, viszonylag kis mértékben változnak; magához az alkalomhoz kapcsolódó szokás meghatározza, hogy ezeket a dalokat csak megfelelő alkalommal ismételjék, noha a tartalom minden esetben nem is érthető." 46 A fent említett sorokból is kicsendül a népdalkutatás területére jellemző történeti és társadalmi szemlélete. Konkrét adatokkal szemlélteti az egyház, a nemesség, a külvilág alkotó és formáló szerepét. Szerinte ebbe a csoportba tartoznak a balladák, a párosító és szerelmi dalok, csúfolók, gúnydalok és paródiák, a bölcsődalok gazdag csoportja. A köznapi dalokat bárki bármikor énekelheti. A munkadalok a lengyel népi líra harmadik fő csoportja s a valóságban nem csupán az egyes munkafolyamatokhoz kapcsolódó és munkaszervező jellegű dalokat foglalja magába, hanem Bystron J. St. itt említi meg a vándorok dalait, a katonadalokat, a bányászdalokat, a rabénekeket és a bűnözők dalait. Érdemes megemlíteni, hogy a lengyel vándoremberek dalai egyáltalán nem vagy csak elenyészően állnak kapcsolatban a kisiparos társadalmi réteggel (a céhekkel). Lengyelországban a vándoremberek tevékenysége mindig jelentős volt. A feudalizmus idején közvetítő szerepet töltöttek be, tanácsokat adtak és a külvilág híreit terjesztették. Faluról 44. Bystron J. St., 1932a, 2. 45. Kariowicz Jan, 1882, 1889—1890. 46. Bystron J. St., 1947a, 72.