A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
DOBROSSY István – FÜGEDI Márta: A paraszti kenderfeldolgozás előkészítő munkafázisai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A PARASZTI KENDERFELDOLGOZÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKAFÁZISAI. . . 309 azzal, hogy a karókat mellőzve kövekkel nyomtatják le a kenderkévéket. Ilyen eljárás ismeretes pl. Abaújváron (8. kép). A kévék, kötelek elsüllyesztésének általános módja az, hogy a folyómederből nyert kaviccsal, a mocsolyák mellől ásott földdel, a patakmederből kiemelt kövekkel nyomtatják, húzatják le. Szórványosan fordul elő, karók helyett a kévéket horgasokkal rögzítik a folyómederhez. Ilyenkor a lenyomtatásra a horgasokba, horgokba, akasztott léc, gally, esetleg külön erre a célra készített gerenda szolgál. Köteges és kévés áztatásnál szórványosan egyaránt megtaláljuk ezt a lesüllyesztési módot. Nyíriben pl. 10 kévéből keresztet, kötelet vagy csomót készítettek. Ez volt az áztatás egysége. Egy-egy család egyszerre 4—5 kötelnyit áztatott. Vízberakás után a kendercsomó végébe két-két horgasfát vertek le, s a horgasok alá helyezett nyomtatófával rögzítették a mederhez a kendert. A műveletet a kender lehorgaszoldsának nevezték. A csaptatófával történő horgaszos leszorítás Mogyoróskán, Füzérkomlóson, Tardon, Mályinkán, Cserépfaluban, Nyíriben, Zemplénagárdon, Újcsanáloson, Hercegkúton és Megyaszón ismeretes, 21 de használatukra szórványos adatok utalnak Sárospatakról és Becskeházáról is. 22 Az áztatásnak szórványosan előforduló módja a cserepcsik, vagy cserépcsik alkalmazásához kapcsolódik. Tiszabábolnán a cserépcsépnek nevezett eszköz két rúd, amelyet egyik végén gúzzsal egymáshoz erősítenek, a két rúd közé rakják a kévéket, majd a rudak másik végét is összekötik. Egy-egy cserépcsévébe — hosszúságától függően — 80—100 kévét is el tudnak helyezni. 23 Bőcsön a cserepcsik mindkét végén fejjel ellátott rúd, ezek közé kerül a kéve, amelyet aztán szalmakötéllel összeerősítenek. A cserepcsikot vízparton állították össze, majd betolták a Hernádba. A folyómederhez változó számú karóval erősítették. Megyéink területén ilyen eszközt használnak folyóvízi áztatáskor Putnokon, Járdánházán, Kurityánban és Radostyánban. Az eszköz használata Szatmában és Beregben gyakori, a magyar nyelvterületen másutt szórványosan fordul elő. 24 A különböző egységekben és különböző módon elsüllyesztett kenderkévék és kötelek a víz hőmérsékletétől, az évszaktól függően 1—2 hét alatt kiáztak. A rostanyag puhulásának fokáról rendszeresen meggyőződtek, Kurittyánban öregasszonyokat küldtek ki, hogy „limitálják meg", de időről időre másutt is látót vettek. Alábbiakban néhány példával illusztráljuk, milyen gondot fordítottak az áztatásra, hiszen ez határozta meg, hogy jó minőségű rostot kaptak-e, vagy használhatatlan kócnak valót. „Öt nap után kimentünk, megkoppantottuk, ha levált a szál a pazdernyától, lehetett kihányni. Ha túlázott, elment a tiló alól." (Szín) „Ha a szál még vesszős és törik, tovább kell áznia, ha szálas és szöszöz, ki lehet szedni. Ha nagyon elázik, csak kóc lesz belőle." (Sajólád) „Ha már csepűsödött, foszlott le a szárról, jó volt. Ha csak rogyik össze, meg lágy, akkor is jó, de nem fonásra, hanem a kemencébe." (Halmaj) Hernádszentandráson a kötél két végéből kihúztak néhány szálat, ez volt a látó. Hazavitték, kiszárították, megtörték, s ebből állapították meg, milyen minőségű a rost. Ha úgy ítélték 21. Megyaszó — Csőry i. m. 22. Becskeháza — Gáli i. m., Sárospatak — HOM. NA. ltsz.: 3193. 23. Tiszabábolna — Demeter i. m. 24. Szolnoky i. m. 34—35.
