A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

DOBROSSY István – FÜGEDI Márta: A paraszti kenderfeldolgozás előkészítő munkafázisai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A PARASZTI KENDERFELDOLGOZÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKAFÁZISAI. . . 301 nyire pontosan napokhoz a nyüvés megkezdését. Radostyánban pl. a virágos kendert aratás után, a magvast pedig szeptemberben vágták ki.

4 A beérett kender kihúzgálása, szaggatása, nyüvése, aratása kézzel, sarlóval, vagy kaszával történt. A választott módszert elsősorban a termesztés területe határozta meg, de befolyásolta a rostanyag minősége, ill. a vetett kender fajtája is. A parasztgazdaságokban általában 50—150 négysz. öl területet vetettek be kenderrel,

5 s ilyenkor kézzel nyűve is rövid idő alatt befejezték a munkát. A sarlóval történő aratás összekapcsolódik a nagybirtokon való termesztéssel, ill. a parasztgazdaságokban ott találkozunk vele, ahol jelentősebb területen vetettek magkendert. Kaszával kizárólag a nagybirtokokon dolgoztak, s a munka ilyenkor aratás elnevezést kapott. Azokban a korábban is említett falvakban, ahol a nyüvés aratás terminusa ismeretes, minden bizonnyal az egykori nagyterületű, jelentős uradalmi kendertermesztésre gondolhatunk. Szórványos előfordulása (Kurittyán, Megyaszó, Kiskinizs) nem a munkaeszköz, hanem a terminus átvételére utal a parasztgazdaságokban. Egyetlen településen, Hernádszentandráson előfordult, hogy parasztgazdaságokban a kendert is kaszával aratták. Ilyenkor a kaszás után ment a kévekötő, aki egy-egy ölnyi nagyságú kórómennyiséget a gyenge minőségű, fonalnak nem alkalmas ajjkenderrd, bondorkendervel összekötötte. Az egységnek porció volt a neve. Ez az egyedi adat azért érdemel figyelmet, mert a gabonaneműek betakarításánál ismeretes terminológia került át a kendertermesztésre, másrészt viszont a lekaszált széna mennyiségi egysége, a porció is megjelenik, mint a levágott kender mennyiségére utaló terminus. Amikor a kendert kézzel nyűtték, a munkások egymás mellett haladtak, s ha a gyökerestől kihúzott kenderből 20—25 cm átmérőjű mennyiség összegyűlt a kezükben, azt bondorkenderrel átkötötték. Egy ilyen egységnek marok volt a neve. Megyéink területén a nyüvésnek ez általánosan ismert alapegysége és terminusa. A markokból készített nagyobb egységek differenciált képet mutatnak. Az abaúji falvakban (Abaújvár, Pányok, Zsujta) 2 markot kötöttek 1 kévébe, majd 10 kévét egymásnak döntve a kórót 1-2 napig a szántóföldön hagyták száradni. Egy ilyen száradó egységnek kúp, vagy sátor, a munkafolyamatnak sátorítás, kisátorítás volt a neve. A Hernád völgy falvaiban (Méra, Encs, Fügöd, Halmaj, Aszaló) 2-3 marokból készítettek 1 kévét, 20 kévéből pedig 1 keresztet. A kereszt a szántóföldi szárítás egysége volt, de ezekben a falvakban nem jellemzőn így nevezik az áztatóba kerülő kórómennyiséget is. Hernádszentandráson a nyüvés egységeként használják a kereszt terminust is. Ha áztatás előtt szárítják a kendert, akkor ennek a mennyiségnek kupac a neve, ha nyüvés után közvetlenül áztatóba kerül, ugyanezt a mennyiséget áztatókévének, kévekötelnek nevezik. Bereten 3 marokból készítenek 1 kévét, s 20 kéve alkot 1 keresztet. Áztatás előtt a keresztet megfelezik, s 10 egymáshoz rögzített kéve kötél, szal4. A magvas és virágos kender külön nyüvésével az utóbbi időben is találkozhattunk néhány Bükkvidéki településen. A hegyvidéki gazdálkodás lehetőségei, az önálló gazdálkodás továbbélése, vagy napjainkig megléte, a viszonylagos földrajzi elzártság nagy szerepet kapott a kender hagyományos feldolgozásának továbbélésében. Ennek egyik megnyilvánulása, következménye a virágos és magvas kender külön nyüvése és külön is történő feldolgozása. 5. Vö.: Dobrossy i. m. (1973) 411—413.