A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
DOBROSSY István – FÜGEDI Márta: A paraszti kenderfeldolgozás előkészítő munkafázisai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
300 DOBROSSY ISTVÁN—FÜGEDI MÁRTA tedett, s pergett a magja". Kiskinizsen megvárták, míg „a mag reppent, a burka pedig széjjelnyílt". Krasznokvajdán amikor a kender nyüvéséhez hozzákezdtek, a virágos már túlérett volt, a magvas pedig még zöld. Minden bizonnyal erre utal a virágos kender elsőkender, a magvas kender másodkender elnevezése. Az adatok elsősorban a később érő magvas kenderre vonatkoznak, amelyeknek okát abban kell látnunk, hogy az utóbbi néhány évtizedben a korábban érő virágos és a később érő magvas kendert együtt takarították be. Emlékezet szerint az első háborút és a századfordulót megelőzően a parasztgazdaságokban gondot fordítottak a különböző minőségű alapanyagot szolgáltató kétféle kender külön nyüvésére. Az 1940—50-es években ezzel a megkülönböztetéssel már csak szórványosan éltek. Ennek okát minden bizonnyal a kendertermesztő területek összezsugorodásában, csökkenésében és a házi vászon-alapanyagú termékek iránti igény lassú megszűnésében kell látnunk. Nemcsak az érés jelei különbözőek, hanem a betakarítás megkezdésében is vannak időbeli eltérések a megye különböző területei között. A Zempléni hegyvidék és a Bükk hegység falvaiban később, az Alföld felé eső sík területeken korábban kezdtek a kender nyüvéséhez. A földrajzi adottságok és éghajlati viszonyok mellett a nyüvés megkezdésének idejét befolyásolták a termesztett fajták is. Megyéink területét két kenderfajta termesztése jellemezte. Az alacsony növésű, éréskor tojássárga színű, nagyon vékony és finom szálú kendert sima kendernek, házi kendernek, szelíd kendernek, magyar kendernek nevezik. Termesztésével emlékezet óta foglalkoznak, s vetése az új fajta megjelenésével sem szűnt meg. Magját mindenki saját magának termesztette, s legfeljebb falun belül cserélgették. A 20. század első évtizedeiben jelent meg a magas növésű, vastag szálú, elsősorban a gazdaság, gazdálkodás igényeinek kielégítésére alkalmas lengyelkender, SL kötél készítésére használt len kender és a közepes minőségű, elsősorban gyári feldolgozásra alkalmas baranyai vagy szegedi kender. A szegedi kender elnevezés minden bizonnyal összekapcsolódik azzal, hogy a két háború között az uradalmi és nagyparaszti gazdaságok folyamatosan szállítottak rostkendert a szegedi gyárba. Ez utóbbi fajták elterjedése a nagybirtokokon történt meg először, s a 20. század első harmadában innen terjedt el a parasztgazdaságokban. A nyüvés idejének kiválasztásában még szórványosan fellelhetők a kötődések a jeles napokhoz. A virágos kender nyüvésének ideje a Hernád menti falvakban általában augusztus 10-e, Lőrinc napja volt. Az abaúji és hegyközi falvakban szeptember 8-án, Mária napkor kezdtek a betakarításhoz. A korai érésű lengyel kender nyüvéséhez július 6-át, az Anna napot tartották a legmegfelelőbbnek, a szelíd vagy magyar kendert pedig az augusztus végi gönci vásár idején húzgálták ki. 3 Borsod megye észak—nyugati falvaiban nem kötötték eny3. Flórián Mária: A kender termesztése és feldolgozása a Zempléni hegyvidék középső részén. Kézirat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Adattárában, továbbiakban: DENIA. Itsz. 754.
