A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
VIGA Gyula: Északkelet-magyarországi adatok a szamártartáshoz
286 VIGA GYULA vizsgálatot érdemelne), 33,5 %-át tartották 5 holdon aluli kisparcellán, s csupán 7%-a volt 5—100 holdas birtokon. 17 2. Azok a gazdaságok, amelyek üzemszervezetüknél fogva nem igénylik más vonóállat tartását. Gazdálkodásuk és munkaszervezetük szempontjából elegendő az olcsó szamár, melynek ellátása nem igényel külön berendezkedést, berendezéseket és munkákat, nem úgy mint pl. a ló vagy szarvasmarha. A szamártartók részéről az állat megbecsülése, a vele való kapcsolat hasonló, mint másoknál a ló és szarvasmarha esetében. Sőt, úgy tűnik, hogy minél jobban kötődik valaki szegénysége miatt egy állathoz, annál jobban megbecsüli, függetlenül az állat kevésbé értékes voltától. II. A hím szamár neve általánosan csődör, a nőstényé kanca, a fiatal állaté csikó, szamár csikó. A bükki szlovák falvakban is csődör az apaállat neve, a párjáé kobula, a fiatal állaté pedig mali szomar, malicski szomar. A falvakban általában vegyesen tartottak mindkét nemű szamarat. A gazdák szamárkancáikat általában falun belül vitték el fedeztetni, s 1—2 pohár bort fizettek cserébe a csődör gazdájának. Ahol nem volt szamárcsődör, ott távolabbi falvakba is elvitték fedeztetni az állatokat. Domaházáról pl. Hódoscsépányba, Arióra, Újszennára és Zabarra jártak, a bükki meszesek pedig útközben fedeztették meg állataikat (főleg Abaújszántón és Szikszón), s 1 kosár mésszel fizettek érte. A szamárcsikót, ha anyját hajtják, 6 hónapig hagyják szopni, s utána abrakra fogják, különkötik az anyjától. Ha nem fogatolják az anyaállatot, akkor nem választják el a csikót, csak önmagától válik el. A fiatal állatot általában másfél éves korától az anyjával együtt járatják, egyelőre teher nélkül. Kétéves korában kezdték el üres kocsi, majd könnyű teher elé fogva, szoktatni a munkához. Ha eladásra szánták, akkor ebben a korban vitték vásárra is, s ilyenkor volt szokás a fiatal csődör kiherélése. Voltak, akik nem szerették a csődör szamarat, mert nagyon nyugtalan, kiszámíthatatlan volt. Ezért általában állatorvossal, a bükki falvakban pedig Miskolc felől járó vándor miskárolókkal kiheréltették. A kivágott állat neve általában herélt, Bükkzsércen paripa, a szlovák falvakban nincs külön neve ( vümiskovali, miskovani néven emlegetik). Voltak olyanok is, akik nem szerették a herélt szamarat, mert lustának tartják, amit állandóan ütni kell, hogy húzzon. Területünkön fekete, szürke, barna, hamuszínű és vadas szőrű (fekete, fehér sávokkal) szamarakat különböztetnek meg. Az állatnak, melyet egymás között szamárnak, csacsinak neveznek, már néhány hónapos korában nevet adnak. A szamárnevek általában tréfásak, az állatról alkotott vélemény, s a vele való kapcsolat kifejezői. Leggyakrabban keresztneveket (Bandi, Vilma, Kati, Gyuri, Marci, Matyi, Juci, Jankó), ill. azok becéző formáit adják a szamárnak, de nevezik más állatokról (Fecske, Rigó, Sólyom), külsejéről (Szürke, Deres, Csinos, Huszár), s kaphat egyéb beceneveket is (Dudi, Romi, Muki, Csibész stb.). A szamár tartásában, hasznosításának megfelelően, a takarmányozás játszik főszerepet. Rendkívül igénytelen állat, s beéri erősszárú, gurda]os gazzal, csatéval, lapuval is, s elél a konyhai hulladékon, de ha hajtják, akkor jól kell tartani. A falvak nagy részében télen-nyáron istállóban tartják, enyhelyéül gyakM.GunstP., 1970.402.
