A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)
PETERCSÁK Tivadar: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Hegyközben
KÖZBIRTOKOSSÁGOK, LEGELTETÉSI TÁRSULATOK A HEGYKÖZBEN 263 Az erdei haszonvételek közül a faizás volt a legáltalánosabb, melynek gyakorlatáról egy 1865-ös tanúvallomás tudósít: „Filkeháza község határában erdő sem nem létezett, sem jelenleg nem létezik. A fajzás gyakorlatára nézve elől adják a volt úrbéresek egyhangúlag, hogy 1848/9 ik év végéig a telkes gazdák téli időben hetenként két szekérrel, nyári időben pedig hetenként egy szekérrel a rendes sectióból vagy is vágásból szállíthassanak magok részére nyers tűzi fát, minden leg kisebb megszorítás nélkül — ezen élvezetér a földes uraságnak egy egész telekről egy egész ölet v. aránylag fél öl fát — melyet az úrbéri zsellérek a földes uraság erdejében kivágnak, haza szállítani kötelesek voltak." 20 Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után is sok szál fűzte még össze a jobbágybirtokot a földesúrival. Rendezetlenül maradt az erdő és a legelő kérdése, melyet I. Ferenc József 1853. március 3-án kibocsátott nyílt parancsa, az úrbéri pátens oldott meg. Ez kötelezővé tette a legelő és az erdő korábban csak engedőleges elkülönítését a földesúr és az úrbéresek között. Az elkülönítés a földesúri és a parasztbirtok gazdasági egybekapcsoltsagának, a határhasználat közösségének felszámolását jelentette. 21 Az elkülönítést a rendelet nyomán felállított úrbéri bíróságok intézték. Rendszerint hosszú éveket vett igénybe, amíg a földesúr és a jobbágyok igényeit figyelembe véve döntést hoztak. A legtöbb viszály az egy jobbágy telekre eső legelő- és erdőjárandóság holdmennyisége között bontakozott ki. A rendeletben megszabott jobbágy telkenkénti 4—22 hold közötti legelő és 2—8 hold közötti erdő 22 mennyiség kiszabását a legelő és az erdő minősége, az úrbéri faizási haszonvétel gyakorlata befolyásolta. Alapul a jobbágy telket vették, s nyolc úrbéri zsellér számára egy egész telek utáni legelőt és erdőt számítottak. 23 A Hegyközben az 1850-es évek végétől az 1870-es évekig zajlottak a tagosítási és elkülönítési perek. Ennek végeztével községenként megszabták az egy telekre jutó legelő és erdő mennyiségét, és külön kimérték a volt úrbéresek számára. Az alábbi táblázatban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban fellelhető anyagból közlöm néhány hegyközi falu elkülönítési adatait. 24 Filkeháza és Nyíri úrbéresei volt földesurukkal, gr. Károlyi Edével kötötték meg az egyezséget, míg Alsóregmec, Nagybózsva és Kovácsvágás volt jobbágyai nemesi közbirtokosságokkal egyezkedtek. E három falu nemesi közbirtokosságainak eredete, tényleges működési mechanizmusa ismeretlen előttünk. 25 Meglétükre a peres iratok nyújtanak adatokat. Alsóregmec, 1863: „.. .a Préda 20. BL, Miskolc. VII—1/c. 80. 21. Kolossváry Sz-né., 1975. 43. 22. 1200 D-ölével véve 1 holdat. 23. Für L., 1972. 110.; 1871. LIII. te. 27. §, 28. §. Az 1871. évi törvények... 24. BL. Miskolc, VII—1/c. 117., 80., 179., 184.; BL. Sátoraljaújhely, VII—2/c. 31., 56., 3. A jobbágytelek mennyisége községenként változik: Alsóregmecen 1 hold (1200 D-öl) belsőség, 22 hold szántóföld, 6 kasza vágó rét (VII—2/c. 3.); Villyben 24 hold szántóföld és 6 embervágó kaszáló (1000 D-öl — VII—2/c. 56); Nagybózsván az 1 hold belsőségen kívül 24 hold szántó és 8 kaszavágó rét. (VII— 1/c. 179.) 25. Csiba L. egy csallóközi kisnemesi falu, Tejfalu nemesi küzbírtekosságának történetéről közöl adatokat. Ezek szerint a közbirtokosság legfontosabb tevékenysége az osztatlan közös birtokok, az erdők, legelők használatának szabályozása volt. Csiba L., 1958. 319. További kutatások deríthetnek fényt a hegyközi nemesi közbirtokosságok működésére.
