A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban
304 PETERCSÁK TIVADAR ben őszről megmaradt száraz füvet, az avart* 5 (Filkeháza, Füzérkajata, Kovácsvágás), illetve a zavart (Pusztafalu, Kovácsvágás) is levágták. A fűszedéskor az asszonyok magukra kötötték a ponyvát, és sarlózás közben ebbe rakták a füvet. A két egymás melletti kötőszalagot a derekukra kötötték úgy, hogy a vászonlepedőt hátulra engedték, a másik két kötőszalagot pedig a vállukon keresztül véve elöl, a mellükön kötötték össze. A bal kézzel marokra fogott füvet sarlóval levágták, s oldalról rakták a ponyvába. Kishutában tracika-nak, Füzéren preszipa-nak nevezik az így felkötött ponyvát és a tapasztalat szerint 4-5 tracika, illetve preszipa füvet kellett szedni, hogy egy hát fű, nagy hát fű vagy jó ponyva fű együtt legyen. Kovácsvágáson 4-5 öntet füvet sarlóztak, hogy egy jó háttal legyen. Amikor egy ponyvára való füvet sarlóztak, rendszerint azonnal hazahordták. Száraz, aszályos években azonban főleg a Hutákban, Füzéren, Pusztafaluban, de Pálházán és Kovácsvágáson is gyakran téli takarmánynak gyűjtötték az erdei füveket a nyár végi, őszi hónapokban. Ilyenkor sarlózás után még az erdőn megszárították, s csak úgy vitték haza, ahol a padra (padlás) vagy a csűrbe rakták. Pálházán a portán, a kertben szárították meg a füvet, és a csűrben tárolták az etetésig. A fű hazahordásakor jól telerakják a ponyvát, majd az átlósan szemben lévő két trakkot összekötik. A megrakott ponyvával a felállás a legnehezebb, ezért rendszerint egy kiemelkedésre teszik, vagy leülnek a ponyva elé. A szabadon maradt két kötőszalagot a két vállon átvéve elöl összefogják, egyszer megkötik, s a lelógó végeit a mellhez szorítva bal kézzel tartják. Jobb kezükkel a földre támaszkodnak, lassan térdre emelkednek, jobb kezükkel valami bokorba is megkapaszkodnak és lassan felállnak. „Ha már a hátunkon van a ponyva, akkor haza is visszük" — mondják az adatközlők. Ha kevesebb a teher, akkor egy vállon is szállítják a füvet. A ponyva három szalagját összefogják, s a negyedikkel körültekerik. Ezután az egyik vállukra kanyarítják a ponyvát, elöl pedig kézzel tartják a lelógó kötőszalagokat. Az erdei füveket szalmával vagy ha még volt, egyéb szálas takarmánnyal összerázták, illetve secskának vágták meg. 46 Magában ritkán etették az erdei füvet, mert ettől „csikarást kap a marha". Az uradalmi erdőkben titokban szedett füvön kívül részért is sarlóztak az asszonyok, illetve kaszáltak a férfiak. A pusztafalusi asszonyok harmadába aratták a füvet Forgách gróf erdeiben, a férfiak pedig részért kaszálták a tisztásokat. Rendszerint a harmadrészt kapták, de rosszabb terepen felébe kaszáltak. Filkeházán a kerülő képelte a füvet. A száradás után boglyába rakott szénából zöld gallyal jelölte meg azokat, melyek a kaszást illették. A felszabadulás után az Állami Erdőgazdaság is részért kaszáitatja az erdei tisztásokat, s ebből a szénából etetik télen az őzeket és szarvasokat. 47 Az erdő nemcsak természetes, lábon elszáradt füvével táplálta az állatállományt, ínségesebb esztendőkben előfordult, hogy tavaszi rügyfakadáskor a fák leveleit, rügyeit is levágták és takarmányként hasznosították. 48 Pusztafalusi adatközlők mondják „Amikor tavasszal afícfa kibirkézött, cicuskás volt, eztet jártunk fosztogatni. Jányfícfának hívják, hát azt fosztottuk zsákba, oszt úgy hoztuk a BábahegytüL A marhának bevágtuk secskába. Megette, mer az ulyan szaggos." Sok faluban (Pusztafalu, Füzér, Nyíri, Füzérkajata, Kishuta,
