A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DOBROSSY István–FÜGEDI Márta: Etnikai határok és nemzetiségi hatások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kenderfeldolgozás rostelőkészítő munkafolyamatában

ETNIKAI HATÁROK ÉS NEMZETISÉGI HATÁSOK 283 A közepes minőségre utaló terminológiák közül területünkön a pátyosz, a makóca, a palánt, a szösz és a tincs elnevezések fordulnak elő (7. kép). A pátyosz szó eredetére vonatkozó ismereteinket a rostminősítő művelet pátyoszolás elnevezésével kapcsolatban kifejtettük. Ez területünkön csakis a közepes rostminőséget jelöli, de ezen belül lehet a második, a harmadik, vagy a negyedik minőség elnevezése. Ha harmadik rostminőségre utal, általában a makóca elnevezéssel együtt fordul elő. Ahol mindkét elnevezés egyidejű használatával találkoztunk, ott biztos a két minősítő eszköz alkalmazása, s az, hogy a második minősítő eszköz neve ecset, ecsetelő, ecsellő, vagy az ezekből következő helyi változatok. Ahol egy minősítő eszközt használnak, ott a pátyosz a minősített termékek sorában a másodikat jelenti. Az elnevezés ilyen értelemben Beret, Abaújvár, Pusztafalu, Onga, Pányok, Hegymeg, Felsőgagy, Fáj, Nyíri, Kovácsvágás, Baskó, Erdőhorváti, Mogyoróska, Füzérkomlós és Megyaszó községekben fordul elő. A csaknem hasonló elterjedést mutató makóca szó eredetéről sem Kniezsa István, sem Bárczi Géza nem nyilatkoznak. Az észak-borsodi, abaúji és délzempléni előfordulású terminológia mind hangzása, mind pedig elterjedése alapján szintén szláv, valószínűen északi szláv kapcsolatra utal.

44 Használatának helyein közepes, második vagy harmadik osztályú rostminőséget jelöl. Előfordulási helyei a következők: Szögliget, Pányok, Halmaj, Kiskinizs, Hernádszentandrás, Bocs, Varbóc, Szendrő, Kovácsvágás, Nyíri, Füzérkajata, Pusztafalu, Imola, Kánó, Fáj, Hegymeg, Csenyéte, Szuhogy, Nyomár, Csobaj, Baskó és Erdőhorváti. Az előfordulás a Sajó, Bodrog, illetve Tisza vonalát sehol nem lépi túl, amely összevetve azzal, hogy a magyar nyelvterületen másutt nem fordul elő, erősíti az északi kultúrhatás érvényesüléséről való feltételezésünket. Sajátos és etnikumra jellemző specifikumnak tűnik a közepes rostminőség palánt elnevezése. A legjobb minőségre utaló fej mellett ez is a barkók lakta területre jellemző. Abaúj, Borsod és Zemplén megyék más falvaiban még szórványosan sem fordul elő, s nincsenek Magyarország egyéb területeiről sem pozitív adatok az előfordulásra.

45 A szó eredetére vonatkozóan nincsenek ismereteink, a fogalom a részletes elemzést nyújtó tájszótárakban sem szerepel. A barkók lakta területen a palánt elnevezés elterjedésének keleti és déli határa megvonható, valószínűnek tűnik további hevesi és gömöri előfordulás. A terminológia elterjedését megfelelő adatok hiányában nem tudjuk kiterjeszteni a barkók, Ül. a palócság lakta terület egészére. A kendermegmunkálás más terminológiái között figyelemreméltó, hogy a bitónak nevezett kendertörő eszköz hasonlóan ezen a területen fordul elő. E munkaeszköz és a fenti terminológia használatát Paládi-Kovács Attila is barkó specifikumnak tartja. Szerinte a bitó és palánt terminológia arra enged következtetni, hogy kulturálisan hasonlóan fejlődött népcsoportról van szó, amely környezetéhez viszonyítva egységét és összetartozását ma már csak néhány terminológiában, vagy sajátos eszközben, Ül. a népi tudatban tartja fenn.

46 A közepes, általában második rostminőségre utaló terminológia eddigi előfordulási területei, települései a következők: Járdánháza, Arló, Domaháza, Dédestapolcsány, Mályinka, Tardona,