A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VIGA Gyula: Kecsketartás az Aggteleki Karszton

KECSKETARTÁS AZ AGGTELEKI-KARSZTON 315 szólták meg érte egymást, bár a gazdagabb parasztok ekkor sem engedték be a kecskét portájukra. Lenézték a kecskét tartókat, kajzinak csúfolták őket. Jól kifejezi ezt egy égerszögi — egykori nagygazda — adatközlőm véleménye, aki szerint: „A kecske a parasztéletben zsellérség. A kecske nem állat. Nekünk parasztoknak tehén kell, aki szép szarvval jár ki az udvaron. Aki kecskét tart, az lusta, nem szeret takarmányt készíteni a jószágának télre."

21 Maguk a kecskét tartó gazdák egymás között tréfásan proletárnak, proletár tehénnek, proli tehénnek nevezik a kecskét, s azt is mondják rá, hogy szegény ember tehene. Az utóbbi két évtizedben — a parasztság szociális helyzetének javulásával — háttérbe szorul a kecsketartás. S mivel megszűntek a tartást indokló szociális okok, gyakran újra kigúnyolják, megszólják a kecskét tartókat. Színben pl. az 1960-as évek közepén „Kecske", „Kecskés" gúnynevet ragasztottak az iskolában egy más faluból beköltözött adatközlő gyerekére, mivel . Színben évek óta senki nem tartott kecskét. S mikor néhány éve a már felnőtt fiatalember Tornakápolnáról feleséget hozott, a kápolnai fiatalok egyik éjszaka egy kecskét kötöttek a menyasszony kapujához, jelezve ezzel, hogy kecskét tartó családhoz kerül. A gazdák a kecskék fajtáját nem ismerik, nem tartják számon. Általában azt mondják, hogy korcs kecskéik vannak, mert a falvakban nincsenek fajtiszta, törzskönyvezett bakok, s ehhez járul még az űzetés rendszere is (lásd alább). Megfigyeléseim és adataim alapján területünkön külső jegyek szerint két kecskefajta különíthető el. Az egyik — melyet adatközlőim magyar kecske néven emlegettek — nagytestű, sima fehér szőrű, szarvatlan fajta. Ezt jobb tejelőnek tartják. A másik fajta ennél kisebb termetű, színe változatos. Erre utalnak a színek megjelölésére szolgáló jelzők is: fekete, fekete-tarka, sárga-tarka, 1. kép. Gallyazó kecske