A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban

298 PETERCSÁK TIVADAR nak. Az állatokat napközben az erdei tisztásokon legeltették, s éjszakára a kosárba hajtották. Az erdei tisztások nemcsak a gulyáknak és a ménesnek biztosítottak legelőt, de az igavonó állatokat és fejős teheneket is gyakran legeltették itt egyénileg vagy csoportosan. Egy 1809-es peres irat szerint két nyíri jobbágy favágás idején az erdei tisztáson legeltette ökreit, amit titkon elhajtottak Bretzenheim herceg emberei.

14 A Károlyi uradalom a 19. század első felében megengedi, hogy azokban a falvakban, amelyeknek nincs vagy nagyon kevés a legelőjük (pl. Füzér, Kajata, Komlós) az erdőkben és cserjékben legeltessenek a makkoltatás idejéig.

15 A fejőstehenek közös csordában való legeltetése mellett a gyenge minőségű legelővel rendelkező községekben (Pusztafalu, Füzér, Füzérkajata, Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta) még a két világháború között is gyakori volt, hogy a teheneket lopva az erdei tisztásokon is legeltették.

16 Elsősorban tavasszal hajtottak az erdőre, amikor fogytán volt a takarmány. Füzéren a legények, Pusztafaluban, Füzérkajatán és a Hutákban az idősebb férfiak vagy gyerekek őrizték csoportosan, illetve egyénileg a marhát. Kovácsvágáson a jármos teheneket, ökröket és lovakat szombat estétől vasárnap estig csoportosan legeltették a legények az erdei tisztásokon. Az erdei szálas füveken kívül a gyertyánfa és a tölgyfa levelét is megette a szarvasmarha és a kecske. A gyakran nem megfelelő felügyelet miatt az állatok, főleg a kecskék a fiatal hajtásokat is lerágták, amivel nagy károkat okoztak az erdőben. Ezért a Károlyi uradalom rendeletekkel igyekezett korlátozni az erdei legeltetést. 17 1816-ban az alábbi utasítást adják ki: „Az új vágásokban s fiatal nyövesékben a szarvasmarhák is, de kiváltképpen a kecskék nagy károkat szoktak okozni; azért kivált a kecskék az erdőkből teljességgel kirekesztessenek, valamint egyéb marháknak legeltetése se engedtessen meg, ha csak a legelő nem léte miatt a marhalegelés a községnek urbárium által az erdőben nincs megengedve és ha azt más legelővel felcserélni nem lehet."

18 Az erdő hasznosításának országszerte legáltalánosabb módja a bükk- és tölgyerdőkben történő makkoltatás.

19 A Hegyközben jelentős tölgyeseket és bükkösöket találunk, melyek jó termés esetén lehetőséget nyújtottak a makkon való sertéshizlalásra. A történeti források és a recens hagyományok alapján képet alkothatunk a hegyközi makkoltatás módjáról. Több 17. századbeli adat jelzi, hogy a füzéri uradalomban jelentős sertésmakkoltatás folyt. 1610ben „vidékről" Füzérre hajtott makkoló sertésekről tudunk.

20 1640-ben gróf Nádasdy Ferenc füzéri birtokán megengedik, hogy a kovácsvágási nemesek mellett a radványi, felső- és alsóregmeci lakosok sertéseit az uradalmi erdőkben makkoltathassák.

21 Természetesen a földesúr maga számára tartotta fenn a legjobb makkos erdőket, és csak akkor engedte meg a makkoltatást a jobbágyoknak és zselléreknek, ha a saját szükségletét kielégítette. 1643-ban Alsóregmecen az alábbiak szerint intézkednek a jobbágyok makkoltatásáról: „Az makkos erdőkre egyik úr embereinek se legyen szabad sertésmarháját hajtani, valameddig mindenik úr számáról meg nem nyeri és meg nem engedi nékie. Ha penig hatalmasul reá hajtaná a paraszt ember a maga marháját az makkra, azt behajtván, kerékre kell hajtani, és azmelyik az kereken által