A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DOBROSSY István–FÜGEDI Márta: Etnikai határok és nemzetiségi hatások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kenderfeldolgozás rostelőkészítő munkafolyamatában

ETNIKAI HATÁROK ÉS NEMZETISÉGI HATÁSOK 285 Sajóvelezd, Sajómercse, Sajókaza, Bolyok, Szilvásvárad, Kissikátor és Borsodnádasd. A közepes minőségre utaló szösz elnevezés területünkön csak szórványosan fordul elő. Megtalálható a palócok lakta területen, sajátos elterjedési vonalat képez a Hernád folyó völgyében, szórványosan ismerik az Alföld felé eső dél-borsodi területeken. A szösz szakkifejezés egyébként a magyar nyelvterületen a legáltalánosabban használt és elterjedt jelölés. A szó a magyar nyelv honfoglalás előtti szóállományába tartozik, valószínűleg török közvetítésű, finnugor eredetű.

47 Előfordulási helyein általában szösz a neve, jelzős változatában a közepes rostminőség harmadik, esetleg negyedik osztályára utalva pedig aprószösz. A szösz elnevezést az alábbi településeken ismerik: Bocs, Újcsalános, Hernádszentandrás, Radostyán, Nagyvisnyó, Szilvásvárad, Cserépfalu, Szendrő, Szuhogy, Nyomár, Tárd, Mezőkövesd, Varbóc és Tiszakarád. Negyedosztályú minőségre utalva aprószösz a neve Borsodgeszten, Bogácson, Hernádnémetiben, Cigándon, Szentistvánon, Tardonán, Dédestapolcsányban, Sajóvelezden, Járdánházán és Arlón. Harmadik minőségre utal Csobajban, Taktaharkányban, Ároktőn és Tiszaoszláron. Adataink alapján úgy látjuk, hogy e terminológia országos elterjedésében megyéink területe sem kivétel, csupán azzal a különbséggel csatlakozik az országos képbe, hogy a másutt nem ismeretes, vagy csak szórványosan ismert pátyosz, makóca és palánt terminológiák háttérbe szorították a szösz elnevezést, s a jobb minőségek esetében átvették annak nevét. Többféle közepes rostminőség esetén ezért találjuk meg ezt a terminológiát a jelentősebb kenderkultúrával, differenciáltabb feldolgozással és alkalmazással rendelkező falvakban. A közepes rostminőségre utalva a tincs elnevezés nagyon határozott területi csoportban fordul elő. Eredetéről, történetéről nincsenek ismereteink, magyarázatot Szolnoky Lajos sem ad, csupán annyit mond, hogy az országban másutt elő nem forduló, e területen viszont jól körülhatárolható egységet képező elnevezés minden bizonnyal kulturálisan hasonlóan fejlődött népcsoportot fog össze.

48 E megállapítást egyértelműen alátámasztják az előfordulás falvai: Cserépfalu, Cserépváralja, Tárd, Mezőkövesd, Szentistván, Bükkzsérc, Bogács, Szomolya, Noszvaj, Sály és Borsodgeszt. Ez a kulturális egység, amely megmutatkozott a legjobb minőségű rostanyag szál elnevezésében is, magába foglalja a matyóság három nagy szigetét, Mezőkövesdet, Tardot és Szentistvánt. Más vonatkozásban a kendermunkák vizsgált terminológiái esetében a három matyó település nem különül el környezetétől, beleillik a terminológiák vonatkozásában viszonylag egységes képet mutató dél-borsodi tájegységbe. A legrosszabb minőségű, csomós, éles, vastagabb és gyakran a tisztítás ellenére is pozdorjás, törekes, visszamaradt rost jelölésére területünkön kétféle elnevezés szolgál, a csepű és a kóc. A csepű szavunk honfoglalás előtti jövevényszó, amely valószínű török hatásra került nyelvünkbe.

49 Megyéink falvaiban használata csaknem kizárólagos. A kóc viszont csak szórványosan fordul elő (Hercegkút, Óhuta, Középhuta, Bocs). E szó egyébként szláv átvétel,

50 amely a csepűhöz hasonlóan a hulladék rostanyagot jelöli. Területünkön való előfordulása azért érdekes, mert a szó a Dunántúlon általánosan elterjedt, a Zagyva és Ipoly közötti területen áttörve, a csepű elnevezéssel keveredik az