A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DOBROSSY István–FÜGEDI Márta: Etnikai határok és nemzetiségi hatások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kenderfeldolgozás rostelőkészítő munkafolyamatában

280 DOBROSSY ISTVÁN—FÜGEDI MÁRTA mert azzal lehetett mindent csinálni, mégis rövid maradt, sok volt benne a pazderva. A kendert aztán bábuba, azt meg koszorúba, kötöttük, a csepűt meg kisboglydba göngyöltük. Egy kitilolt marok kenderből, ha azt megfésültük, 2 kisboglya csepü lett. Ha jó volt a termés, 30—40 boglya volt a csepű, a szálasa meg vagy háromszor ennyi."

34 A fenti példából érzékelhetjük, hogy az eszközök leírásában, a munkafolyamat elmondásában megyéink falvaiban lényeges eltérés nincs. A rostfésülő munkát az eszköz gereben nevéből következően leggyakrabban gerebenezésnék nevezik. Ahol ecset a rostfésülő munka neve, ott a munkafolyamatot is ecsetelésnok, ecsellésnok mondják. Szórványosan, területet nem jellemzően vonás, megvonás (Szuhafő, Szendrő, Hernádszentandrás), fésülés (Sáta), pátyoszolás (Mogyoróska, Pusztafalu, Füzérkomlós) terminológia fordul elő. Megyéink déli részén, az Alföldhöz közel eső falvakban az eszközre nem utalva, csinálás a neve a rostminősítő munkának. Ez a terminológia Cserépfalu, Mezőkövesd, Tárd, Szentistván, Prügy, Tiszakarád és Vajdácska vonalától délre általános, az Alföld egészére kiterjed.

35 Az 5. kép adataiból megállapítható, hogy megyéink területén e terminológia országos elterjedésének határa húzódik. 3. A minősített rostanyag terminológiái: Megyéink településein a minősített rostanyag rendkívül változatos elnevezéseivel találkozunk. A legjobb minőségű rostanyagot a kender, szálkender, szál, fej, fejszösz, szösz elnevezéssel (6. kép), a közepes minőségűt pátyosz, makóca, palánt, szösz, tincs elnevezéssel (7. kép), a legrosszabb minőségűt pedig csepű és kóc elnevezéssel különböztetik meg. A legjobb minőségű rost elnevezései közül a kender tűnik a legrégibbnek, abból az időből maradhatott fenn, amikor a magyarság még nem ismerte a rostminősítésre szolgáló rostfésűket, s a kenderrostot a többszörös törő és puhító eljárás után mindjárt megfonta. E feltevést Szolnoky Lajos arra alapozta, hogy magyar nyelvterületen szórványosan mindenütt megtalálta a kender terminológiát.

36 Abaúj, Borsod és Zemplén megye területéről azonban nincsenek adatai. Feltevését alátámasztja és annak helyességét igazolja, hogy néhány Alföld felé eső faluban (Szirmabesenyő, Ároktő, Tiszaeszlár, Tiszabábolna, Mezőkeresztes, Bocs) megtalálható ez az elnevezés, az előfordulás a dél-borsodi területeken jellemző foltot képez. Részben ezekben a falvakban, de megyéink területén szórványosan másutt is számos olyan archaikus eljárás őrződött meg napjainkig, amely Szolnoky Lajos feltevésének helyességét bizonyítja. Különösen figyelemreméltó ezek közül a megtilolt kender dézsában való áztatása, kalapáccsal való puhítása, vagy a kender ágyba helyezése és a test melegével történő „szöszösítése". A dézsában való áztatást szöszmosásnak nevezik. Általában megfelel a kender terminológia előfordulási területének. (Ezen túl megtalálható még: Cigánd, Tiszakarád, Sajólád, Onga, Hernádszentandrás, Aszaló, Nyíri). A /e/ekben rögzített kendert meglazítják és Ongán 8—10 napig, Tiszakarádon és Cigándon egy hétig korpás vízben áztatják. Mosás után az eltilolt kendert napon szárítják, majd szárítás után néhány helyen még ismét eltilolják. Cigándon mosás után még kétszer áttörték a tilón, hogy