A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban II. közlemény
GESZTEN JÓZSI BORSODBAN II. KÖZLEMÉNY 245 — a megye volt alispánjának a fia — „keblében a betyár [csupán] szunnyadóit" — vagyis saját maga nyomta el vadul mulatozni kívánó hajlamait. Barátja, Réty Ákos pesti diákévei alatt „betyárrá lett, vagy jobban mondva iparkodott, hogy annak tartassák, s ezért a megye fiatalsága között határtalan népszerűséget szerzett magának." Pest megye parlagias viselkedésű nemes ifjainak tetszett, hogy „oly ember, ki angolul és franciául tudott, s a félvilágot beutazta, amennyire tőle telik utánozza betyárkodásaikat." Eötvös határozottan az uralkodó osztály szituációiból adódó társadalmi jelenséghez kapcsolja a betyár szót, mint már előbb is Dessewffy. A paraszti életmód alapján kialakult jelentésváltozatokat, — mint pusztai cseléd, munkanélküli napszámos, alkalmi munkás-zsellér, zsellér, béres stb. — nyilvánvalóan egyik főúr sem ismeri, pedig ezek, a paraszti fiatalokat jellemző „bujdosó, csavargó, útonálló, rabló" jelentés elődei. (Eötvös a betyár szót Violára, a haramiává lett jobbágyra és társaira egyszer sem alkalmazza.) A jelentés megváltozásának ez a tendenciája mutatja, hogy az uralkodó osztály helytelen, durva, parlagias viselkedésű fiataljainak magatartását az elnyomott paraszti rétegek tiszteletlen magatartásához hasonlítva, ítélte el az úri társaság. Ennek az értékelésnek azonban nemcsak erkölcsi, hanem politikai aspektusai is voltak. Pulszky Ferenc írja emlékirataiban, hogy 1825—1835 körül a főúri társaság fiataljai körében a magyar szellem felébredése nem a haladó politikai reformok kigondolásában, hanem nyers tréfákban, cigányzenés éjjeli körmenetekben, szilaj magaviseletben, garázdálkodásokban és verekedésekben jelentkezett. Nógrádban, Hevesben és Szabolcsban az úri fiatalság e mozgalmának kolompéria lett a neve. Bécsben a carbonarik fiókjait gyanították ezekben az esztelenségekben és vizsgálatot rendeltek ellenük. Csakhamar bebizonyosodott, hogy „e betyárság alatt nem rejlett semmi politikai cél." 30 A bécsi kormányzat a politikai szervezkedést léhán szilajkodó nemesi fiatalokról tételezte fel és nem a munka nélküli parasztlegényekről. A dolgozó nép szociális helyzete sem a bécsieket, sem a magyar főurakat nem érdekelte. A feudális közigazgatás számára a parasztlegények törvényellenes tettei közbiztonsági problémaként okoztak gondot. A forradalmiság azonban a hetyke úrfiakban is élt és csodálták a paraszti erőt, s utánozni is megpróbálták. Nemcsak verekedések alkalmával, hanem együtt daloltak és táncoltak velük. Ez lett alapja az irodalmi népiességnek, a népieskedésnek is. A kéziratos dalgyűjteményekben aránylag korán, 1812-ben találunk Betyár énekek címszó alatt, más cím és megnevezés nélkül 1-2 versszakos, könnyedhangú, tréfálkozó dalocskákat. 31 Szirmay Antal Quodlibet című dalgyűjteménye előszavában arról a törekvéséről szól: „amennyire lehetett, azon igyekeztem, hogy valóban mindenféle legyen benne, az insurgensek, a katonák, a paraszt legények és leányok énekeit, is összeszedtem. Csekélységeknek látszanak ugyan, de ezekben is láthatni a magyar nemzetnek elevenségét." A mai terminológia szerint inkább mulatónóták ezek a betyárénekek, s nem börtöndalok, vagy rabénekek. Az insurgens dalok is hetvenkedő hangvételűek, mint pl. a 81. sz. Magyar Insurgensek éneke címet viselő szöveg:
