A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban II. közlemény

242 DÖMÖTÖR SÁNDOR nek bizonyos esetekben félre, mert a nótaszerzők régi verseket megfejeltek, egész versszakokat összekevertek, ugyanegy nótát 3-4 hírességre is alkalmaztak."

15 A betyárköltészet gyors fejlődésének gazdasági rugóit mutatja az is, hogy nemcsak az életkörülmények történelmi megváltozásával, hanem a tudat izmosodásával is számolnunk kell.

16 A XIX. század első évtizedeiben hazánk feudális ország volt, de megkezdődött a feudális tudat polgári átrendeződése. Mivel igen nagy volt a feudális elmaradottság, a tömegekben irracionális agrárszocializmus éledezett, amely nem volt megvalósítható, mert nem öltött gondolati formákat, vagy éppen feudális rekonstrukciókért küzdött. A betyárvilágnak nem volt ideológiája, az alkalmi fellángolások csupán az indulatok felerősödését jelzik, mely ellobbant, mert még nem formálódott ki a társadalmi cél. Kiss József kutatásai szerint az irodalmi népiesség, a történelmi folyamat művészeti vetülete még élesebben tükrözi ezt az ellentmondásosságot. A nemesi írók haladó tagjai egyrészt a póriasnak tartott népdalt próbálják közelebbhozni a nemesi ízléshez, másrészt a népdal belső tartalmát, humánumát annak sajátos kifejező eszközei nélkül kísérelik meg kifejezni. Mindkét népies irányzatban továbbélnek a nemesi rend illúzióinak olyan attitűdjei, amelyek az úr és a jobbágy családias együttélését próbálják fenntartani az együttélés belső tartalma, a közös érdek nélkül. A betyárromantika ezt a folklorisztikus jellegű, külsőséges érdeklődést a népi sajátosságok nemzeti rangra emelésének igényével alakítja át. Ezért becsüli bennük elsősorban a „hősi múlt" epikai emlékeit, s nem a lázadozást, az új lehetőségek keresését. A „hősi múlt" egyfelől lelkesít, másfelől elősegíti a múlt iránti beteges nosztalgiát, a giccses életérzés kiteljesedését, a népszínmű-szemlélet egyeduralmát a reális társadalmi értékrendszer, az osztályharc felett.

17 A kulturális folyamatok osztályjellegének feltárását nehezíti az a körülmény, hogy a történeti folyamatokban együttélnek az uralkodó osztály deklaszszálódó, az elvesztett gazdagságot törvényes és törvénytelen eszközökkel és kísérletezésekkel visszaszerezni próbáló rétegei a termelő-dolgozó osztályok „természetszerűen kifosztott" kiscsoportjaival és így mind az elnyomók, mind az elnyomottak osztályában az alapvető társadalmi ellentmondások sajátosan együttélő formációkat öltenek. Bonyolítja a kérdés megvilágítását a múlt megszépülésének alapvető humánuma: az ember nem a szenvedésekre, hanem a szenvedések leküzdésére, a diadalokra, az eredményekre szeret és tud jól emlékezni. Ezt az alapvető emberi tulajdonságot sajátítja ki az uralkodóosztály, amikor a természet feletti győzelmeket nem az össztársadalmi erőfeszítések eredményének, hanem „istentől nyert" vezető-irányító funkciói, hatalma monopóliumának tünteti fel. Az uralkodó osztály a magára testált „isteni erő" létének az illúzióival kelti fel a tömegekben a feltétlen engedelmességre való törekvést.

18 Lenin korán figyelmeztetett bennünket arra, hogy „a népköltészet tanulmányozása alapján gyönyörű tanulmányt lehetne írni a nép vágyairól és reményeiről."

19 A nép szava, az együttműködésre való felhívás mindenféle társadalmi jelenség alapja, bázisa: „egy-egy kor társadalmi viszonyainak tükröződése."

20 A szavak magyarázatából feltárt mikrotársadalmi tények elemző rendszerezés nélkül hasznos adathalmazok, permanens közlemények, de még nem