A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VÉGVÁRI Lajos. A perspektivikus képlátás ellentmondásai és a kettős kép

A PERSPEKTIVIKUS KÉPLÁTÁS ELLENTMONDÁSAI ÉS A KETTŐS KÉP 193 elismerése mellett már nem tudja helyére tenni — Rubensről is csak általánosságokat mond és Rembrandtot vagy Brueghelt meg sem említi, vagyis ebben a nagyszerű esztétikai munkában a klasszicizmus szemlélete uralkodik. A statika és a következetesen alkalmazott perspektivikus modell egyazon szemlélet eredménye. Ez a szemlélet addig volt érvényes, amíg a „világ" zárt volt és a reneszánsz humanizmus — mai nézőpontból — egyszerűnek ítélhető felfogása uralkodott. A reneszánsz művészet szépsége és hatása abban állt, hogy áttekinthető és rendezett világában (ez a perspektivikus térmodell eredménye) az emberi eszmények mint valóságos földi tényezők szemlélhetőkké váltak. Ezt csodáljuk Leonardo Sziklás Madonnájában, vagy Raífaello Athéni iskolájában. A reneszánsz szemléletnek a XVI. sz. közepén bekövetkezett válsága az eszmények realizálásába vetett hit megrendülésével magyarázható.

11 A barokk az eszményeket az ellenreformáció követelésére — ismét az égbe helyezte. Ez az ég azonban nem a középkor mennyországa, hanem a perspektivikus vívmányoknak illuzionizmussá fejlesztett alkalmazásával kialakított látása. A perspektivikus modell a barokk illuzionizmusban az érzéki csalódás előidézésének és hitelesítésének eszközévé vált. A perspektivikus modell azonban a barokk képeken nem zavartalan, ügyes mesterségbeli fogások (pl. felhők, festett architektúrák, plein-air-szerű színhatások, színtávlat) rafinált alkalmazásával emberi léptékétől fosztják meg a reneszánsz térmodellt. Az említett mesterségbeli fogások lehetővé tették a mélységi végtelen teljes illúziójának tökéletes megvalósulását. Ez a mélységbe irányuló, rohanó térmozgás magával ragadja a térben megjelenő alakokat is; feloldódik a látvány statikája.

12 A tér-törvény forgószele könnyű piheként vonzza magához a gigászi alakokat. Ennek a szemléletnek mélyreható következményei vannak a képformát illetőleg; lehetségessé válik az asszimetrikus, nyugtalan formátumú képszél. Hiszen a keret itt már csak határ, de nem lezárás. A reneszánsz képen a keret még a perspektivikus modell érvényességi körét jelöli;

13 a kompozíció formai és szellemi határai minuciózus pontossággal kiszámítva egybeesnek. Kerettől keretig minden részlet szükséges és a képi logika el nem hanyagolható lépéseinek egymásba kapcsolódó sorozata. Tehát nem tartható véletlennek a piramidális (tévesen háromszögű) kompozíció kialakítása a reneszánsz idején. A görög timpanon harmonikus lezáró formáját Leonardo téri formává, piramissá fejlesztette. Ez a kompozicionális piramis harmonikus és logikai rendbe hangolja a főmotívumokat, rávezet az elgondolás formai-tartalmi viszonylataira. A piramist megkoronázó figura nemcsak eszmei, kompozicionális és a geometriai középpont, hanem a mélységi kiterjedéssel arányba állított függőleges irányú háromdimenziós alakzat. Vagyis a reneszánsz klasszicizmus nem geometriai hanem eszmei, világképi természetű. Szinte feleslegesnek látszó kiegészítés annak megállapítása, hogy ez a piramidális forma mint síkidom harmonizál a befoglaló négyszögletű képmezővel. A barokk mélységi illúziót keltő perspektivikus kúpja nem folytatása, hanem egyoldalú újraalkotása ennek a bámulatosan kiszámított geometriai és arányrendszernek. Lényegében hasonló állapítható meg a barokk másik kom-