A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)
JOÓ Tibor: A szikszói református templom
A SZIKSZÓI REFORMÁTUS TEMPLOM 77 A XVI. század közepétől megakadt Szikszó nagymértékű fejlődése, gyakori török támadások, portyázások növelték a létbizonytalanságot. 1588-ban Velizán füleki bég rontott 5000 főnyi lovascsapattal Szikszóra, azt feldúlta, kirabolta, elégette és a lakosokat rabláncra fűzte. 40 1567-ben Hasszán füleki pasa hadai fosztogattak. 41 A sárospataki krónikában olvasható, 42 hogy Ferhát füleki bég 1577-ben „a szikszai sokadalomra reá üte. Sok népet és marhát von el, de az Úristen békével el nem bocsájtá, hanem erősen megverték Szentpéteren túl minden hadával, október 11-én." 1588 októberében ismételten harácsolni próbált a török; ekkor — október 8-án—Rákóczi Zsigmond egri várnagy és a diósgyőri vár vitézei győzték le a négyszer nagyobb török hadat. 43 Ekkor a várost fel is gyújtották Kara Ali bég emberei. Kandra Kabos arról ír, hogy 1588-ban a szikszói templomot felgyújtotta a török. 44 Németh Gábor szikszói diák pályázati anyagában szereplő adat szerint az 1588-as tűz utáni átépítést (sekrestye építést) Kalthauer György kassai kőműves végezte el. Az 1588. évi török támadásra és a védekezési előkészületekre érdekes adatokat tartalmaz a szikszói református egyház kéziratos történetének VIII. fejezete 24. oldalán található széljegyzet. 45 A következő évtizedekben is igen sok csapás érte Szikszó városát, mivel vidéke 1588-tól már a töröknek adózott, s váltakozva sarcolták a törökök, császáriak, majd a XVII. század első évtizedeiben a felkelő magyarok. A templom történetére vonatkozó leírások 1625. évi tűzvészről tudósítanak. „Anno 1625. Ez esztendők tájján az égbül le jövő tüzes nyíl miatt templomunk és tornyunk meg ég." 46 Néhány év alatt megtörténik a helyreállítás „Anno 1631. Gelei Gáspár Szikszai prédikátor, Tövises András, Hatvanyi Mihály Tanácsbeli személyek, pedig Bába András, Va|*o István idejekben, az Úr Istennek bölcs ítíletibül az égbül le jött tüzes nyíl áltál megégett Templomunk tornyával edgyütt, Jakab és Máthé Josvai Ats Mester^Testvér atyafiak által szépen meg építettetik." 47 1688-ban újabb tűzvész volt; mely a templomot is elhamvasztá. 48 Erről így ír az egyházi jegyzőkönyv: 49 „Harmadszor égett meg a Szikszai Templom. Ugyanis a szüntelen való háborúság miatt nagy félelemben lévén a város népe, a gazdák a Templom kerítésén belől tartottak magoknak kunyhócskákat vagy komorácskákat, mellyekben rejtegették éléseiket és féltőbb jószágokat, a többi között egy kunyhó miképpen nem tudatik, meggyulladván a Templom is a Toronnyal, abban levő harangokkal és a Templomban való sok ládákkal meg égett, a lakosok a Templomban levő javaikon esdekvén, be rohantak a Templomba, hogy a tűz elől egyet mássokat kikapdossák, de midőn a tűz nyakokba szakadott volna, kifelé akarván jőni, megtorlódtanak a Templom ajtajába, és a két ajtó fél között, össze szorultanak, úgy hogysem az ott meg szorult emberek, sem azok miatt, a kik belől voltának, ki nem jöhetének, és így oda égtenek tizen négy emberek, let ez az égés ultima Április." 50 1696-ról még azt írják, hogy „Szikszó mezővárosa, puszta templommal." 51 A városban 1697-ben Vaudemont katonái zsákmányoltak, s 1698-ban ismét megsarcolták a németek. Ennek ellenére a szikszóiak elkezdik az újjáépítést. „Anno 1698. Torjai István Szikszai Prédikátor is esztendőkig és a Venerabilis Borsodi Tractusnak Nótáriusa. Első tagja a Városnak, Szemere Ferencz Oskola Mester Szentpéteri György két esztendők alatt. Meg építtetik a Templom Erasmus György, Acs Sebestény és Mrackó György kassai Acs mesterek által,