A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)
GÁDOR Judit–NOVÁK Gyula: Ásatás az abaújvári földvárban
38 GÁDOR—NO VÁ KI áll, mindössze egy lakóépület és a hozzá tartozó gazdasági épületek foglalnak el egy kisebb részt a vár K-i szélén. Ugyanitt van a vár egyetlen bejárata, a hegyek irányából. Erről az oldalról egy már erősen feltöltött mély árok is védte. Belső területe lapos, középtájon kissé kidomborodik. A század elején Bartalos Gy., 10 majd az 1950-es évektől Saád A. végzett többízben terepbejárást és felszíni gyűjtést a vár területén. 11 A Herman Ottó Múzeum 1976-ban szintvonalas felmérést készíttetett a várról. Első ásatására 1974 őszén került sor a Herman Ottó Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum költségén, a szerzők vezetésével (1. kép). Az 1974. évi ásatást próbaásatásnak szántuk, hogy ennek alapján meg lehessen tervezni a további kutatásokat. Elsődleges célunk a sánc szerkezetének megismerése volt, mert ez adja meg a vár korát, jellegét. A belső területen is terveztünk kutatóárkokat, melyekre azonban nem kerülhetett sor, a mert a sánc feltárása a vártnál több időt vett igénybe, sőt ezt sem sikerült teljesen befejezni. A sánc teljes átvágására ma már csak egy rövid, alig 50 m-es szakaszon van lehetőség a vár ÉNY-i oldalán, a többi részen — mint már említettük — a vár alatti házak és udvarok ezt akadályozzák. Teljes átvágást azonban most még nem terveztünk. Ezért első ásatásunkkal csak a sánc belső, könnyen hozzáférhető oldalának megismerését tűztük ki célul. A kutatási területet a vár NY-i részén jelöltük ki, ahol a sánc legépebben maradt fenn. Az ásatási módszer a következő volt: A vár feltehető kora és a külső oldalon bevágott udvarok sáncprofiljában mutatkozó gerendamaradványok alapján faszerkezetű sáncra kellett számítani. Az ilyen jellegű szerkezetek az elkorhadt faanyag miatt többnyire összeomlanak, tehát az eredetileg vízszintes gerendaszintek jelentős mértékben elmozdulnak, megsüllyednek. A csak felülről történő bontásnál nem lehet előre látni a rétegeket, ezek fekvését, az összefüggő részek bontása így nehezen végezhető el. Először ezért 1 m széles kutatóárokkal vágtuk át a sáncot. A fokozatosan, egyszerre legfeljebb 2 m-ig mélyített keskeny árokban részletes megfigyelést ugyan nem tehettünk, de ezáltal kialakultak előttünk a rétegződések és ezek ismeretében kezdhettük el a vízszintes bontást nagyobb felületen, a kutatóárok mindkét oldalán. A földomlás megelőzésére rézsűvel haladtunk lefelé. Az így elkezdett átvágás szélessége — az 1 m széles kutatóárokkal együtt — 6,60 m, amely lefelé fokozatosan összeszűkült. 2,5 m mélységtől lefelé a kutatóárok É-i oldalán levő, keskenyebb felületen nem folytattuk a mélyítést. Az 1974ben elért mélység — a sánctetőtől számítva — 4 m, ahol az átvágás szélessége 3,50 m-re csökkent. A rendkívül sok őszi eső és a közelgő tél miatt ennél mélyebbre nem haladhattunk, a sánc alját nem sikerült elérni. A sánc szerkezete a feltárt mélységig világosan kirajzolódott. Legfelül, közvetlenül a mai felszín alatt 4,30 m szélességben 50 cm vastag fehér habarcsos faltörmelék mutatkozott, egy teljesen kiszedett kővárfal nyomaként. A fal eredeti szélességét nem lehetett megállapítani. A habarcsos kővárfalat a már közvetlenül alatta megfigyelhető faszerkezetű sáncba alapozták. A sánc anyaga különböző színű föld és kavicsrétegekből állt. A gerendamaradványok aránylag jó állapotban kerültek elő, legfelül alig észrevehető barna, fehér és világosszürke por alakjában, mely alig 1—2
