A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)
GYULAI Péter: A Bükk hegység Macrolepidoptera faunájának ökológiai és állatföldrajzi vizsgálata. Diurna 1.
A BÜKK HEGYSÉG MACROLEPIDOPTERA FAUNÁJA 357 Kapcsolata van a közép-szlovákiai P. silvestris reliktumerdőkkel, és a kelet-alpesi P. nigra reliktumerdőkkel is. Ez az asszociáció neutrális vagy enyhén alkalikus reakciójú dolomit-rendzina talajon alakul ki, finom törmelékből álló sziklás lejtőkön. Ellentétes expozícióban két szubasszociációja fejlődik ki: typicum (Ül. calamagrostidetosum) és a quercetosum. c) Tilio — Sorbetum A montán bükkös övnek az északi expozíciójú lejtőkön egy intrazonális reliktum-társulása. Áz alacsony és rosszul záródó lombkoronaszint elsősorban hársakból (T. cordata) és Sorbus áriából képződik, a bükk ezen a termőhelyen már nem konkurrenciaképes, a cserjeszint gyenge, a gyepszintben sok a páfrány, dús mohaszint. Fáciesalkotók: Calamagrostis varia és Sesleria hungarica. Ez a társulás a Seslerio — Fagetumot váltja fel sok helyen dolomiton, azonban faji összetételében a Phyllitidi — Aceretumhoz áll közel és az Acerion asszociáció alcsoportba tartozik, a Fagion asszociáció csoporton belül. Csak a montán bükkös zónában fordul elő, a legmeredekebb, a hideg északi szeleknek kitett É—ÉK-i expozíciójú lejtőkön, a plató É-i letörésénél fejlődik ki. Talaja sekély, mindig frissen, nedvesen maradó mész-rendzina. További társulások, melyek a Bükk vegetációjában jelentősek: A fennsík töbreinek szélén, általában sekély mészrendzina vagy mésztörmelék váztalajon ún. mogyorócserjések alakulnak ki. Ennek a mogyorócserjés társulásnak a jelentősége a szárazabb mikroklímát és talajt kedvelő kontinentális-boreokontinentális reliktumfajok megőrzése, mint amilyen a Cimicifuga foetida, Aconitum moldavicum, Dracocephalum ruyschiana, és néhány csak Európa magasabb hegyvidékein elterjedt faj, mint például: Iris sibirica, Lybanotis pyrenaica. Ezeknek a mogyorócserjéseknek az a jelentősége, hogy ilyen helyeken különösen gyakoriak a Bükk boreokontinentális — szibiriai elterjedésű lepkefajai is, mint amilyen például: az A. artaxerxes, M. britomartis, Perisoma minorata. Egy másik, nagyon jellegzetes társulása a Bükk fennsíknak a töbrök különböző típusú gyepei. A töbröket eredetileg egy lazán, gyepekkel váltakozó, mozaikos erődőssztyepp társulás borította, amelynek maradvány-fajai a töbrökben a Geránium sanguineum, Iris variegata, Iris graminea, Carex humilis, Euphorbia polichroma, és mások. Ezek a gyepek főként a töbrök déli expozíciójú, sziklás oldalain találhatók meg. A nem sziklás helyeken a töbröket általában összefüggő mesophyll rétek, vagy savanyú hegyi kaszálók borítják. Ezeken a Festuca rubra a domináns. A töbrök alján, ahol a talaj erősen kilúgzott, kisavanyodott, a Luzula albidanak és a Nárdus strictának gyepjei találhatók. Ilyen helyen sikerült a Bükk egyik reliktum lepkefaját, a Hepialus fusconebulosust megtalálni. Faunisztikai adatfelsorolás A térképen (1. kép) való könnyebb eligazodás kedvéért beosztást alkalmaztam, mely a lelőhelyek gyorsabb megtalálását teszi lehetővé. Egyben a lelőhelyek nevét rövidítettem. Ezek a következők:
