A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

VARGA Zoltán: Az Amphipyra berbera Rungs, 1949 (Lep.: Noctuidae) elterjedése Magyarországon

342 VARGA ZOLTÁN rétes és csaknem bizonyosra vehetjük, hogy az Uraitól és a Kaukázustól keletebbre valóban nem is hatol. Fletcher említi néhány Kárpát-medencei előfordulását is (Bihar hg., Herkulesfürdő), de magyarországi példányról még nem tud (— ill. Herkulesfürdőt, mint magyarországi lelőhelyet említi —). Magam 1968-ban a Nemzetközi Entomológus Kongresszuson, Moszkvában szereztem tudomást a problémáról, ill. a szóbanforgó fajok megkülönböztető bélyegeiről és elterjedéséről. Hazaérkezve Kovács Lajos ( + 1971) támogatásával sikerült mind a Természettudományi Múzeumban, mind pedig saját gyűjteményemben a két fajt egyértelműen elkülöníteni. A következőkben e két gyűjteményre támaszkodva megállapítottuk az A. berbera svenssoni Fletcher hazai elterjedését, amelynek térképét (s összehasonlításként az A. pyramidea-ét is) mellékelten közöljük. Látható, hogy — mint ahogy Európa legnagyobb részén — Magyarországon is az A. pyramidea L. az elterjedtebb s a gyakoribb, bár ahol rendszeres gyűjtések folytak (— mindenekelőtt a főváros tágabb környékén —), a legtöbb helyről a pyramidea mellett a berbera is előkerült. Nálunk tehát korántsem olyan ritka, mint pl. Németország, Lengyelország vagy Dánia legnagyobb részén. Ugyanakkor Dél-Svédországban a berbera helyenként gyakori, sőt — egy paradox adat! — az Észtországból ismeretes régi példányok valamennyien A. berberának bizonyultak! (A jelenség valószínű magyarázatára még visszatérünk.) Viszonylag kevés mindkét fajról az alföldi adat. Ennek megértéséhez azonban hozzátartozik az, hogy amit bagolylepkéink alföldi elterjedéséről tudunk, az kb. 80%-ban a fénycsapdáknak köszönhető. Viszont az Amphipyra fajokról köztudott, hogy csalétekkel sokkal eredményesebben gyűjthetők, mint mesterséges fénnyel. E tekintetben az utóbbi években bevezetett higanygőzlámpás gyűjtések eredményeztek némi változást, mivel ennek az UV-spektrumot is tartalmazó fényére egész sor olyan lepkefaj is reagál, amely a „hagyományos" fényforrásoknál nem vagy csak elvétve jelenik meg. A hazai hegységek magassága — úgy tűnik — nem képez elterjedési akadályt sem a pyramidea, sem a berbera számára. Magam a Bükk hegységben, a Bálvány környékén végzett higanygőzlámpás vizsgálataim során mindkét fajt ismételten gyűjtöttem. A lényegesebb eltérést a két faj elterjedését tekintve inkább abban látom, hogy közülük a pyramidea az, amely az ember által létrehozott (anthropogén) körülményekhez jobban alkalmazkodik s így szinte kultúrakövető („Kulturfolger") fajjá válik — két okból is. Az egyik az, hogy míg a pyramidea hernyóját gyakran észlelték gyümölcsfákon (főleg Prunusokon, pl. szilván), addig a berbera hernyóját az eddigi adatok tanúsága szerint főleg tölgyfáról gyűjtötték. (Eger: Szőlőske, ,,Síkfőkút-Project" — mintaterület — cseres-tölgyes: Quercetum petreae-cerris). A másik lényeges mozzanatot abban látom, hogy az Amphipyra-fajok is az ún. átnyaraló (aestiváló) bagolylepkék közé tartoznak, minta milyen sok régi értelemben vett „Agrotis": Noctua pronuba és rokonai, Spaelotis ravida, Rhyacia lucipeta, egyes Chersotis-fajok stb. Az átnyaralás fiziológiailag — a szintén sok bagolylepkénél ismeretes — átteleléshez (pl. Conistra, Eupsilia) hasonló: az állatok a számukra kedvezőtlen hőmérsékletű időszakot elrejtőzve, inaktív állapotban vészelik át. Hogy valóban a hőmérséklet szerepe a döntő, véleményem szerint eléggé igazolja az a