A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban I.

308 DÖMÖTÖR SÁNDOR úr vélem együtt Senyére kimegyünk, a szekeret ki visszük. Úgy is lett: a szekérre két nyerget feltettünk, s kimentünk. A két nyerget azért tettük fel, hogy lóháton jöttünk vissza. Senyén Molnár Zsigmond úrnál voltunk szállva, ott vacsoráltunk, ott is háltunk. Miskolczi György úr engemet, mint Bátori Józsefet, s régi nemes ismerősét mutatott be esküdt úrnak. Esküdt úr jól tudta a szekér eladását, de hogy milyen jószág volt, s honnét került, azt egyedül Miskolczi György úr tudta." „1844 februariustól egész József napig [március 19.] mindig Miskolczi György úrnál laktam. Telhetetlen ember volt: eltette volna az egész világ lopott holmiját. Azalatt az idő alatt, míg nála voltam, legkisebb gonosztettet sem követtem el. József napkor pedig Miskolczi György uram elvitt engemet Nyekézsembe, a bátyjához, Miskolczi Ignác úrhoz, kinek is elbeszéllettem történetemet. Mire ő azt válaszolta: — Semmi az! Nem foglak én úgy tartani, mint cselédemet, hanem vélem fogsz egy helyen lenni!" Geszten mind világosabban látta, hogy valami nagy bűnszövetkezetbe került: de nem volt megállás! Vallomását nem tekinthetjük taktikai manővernek, mellyel menteni akarta csapatának tagjait. Ezekről viszont azért nem beszélt, mert sorstársait feleslegesen nem akarta belekeverni azokba az üzelmekbe, amelyeket neve alatt mások követtek el. így is rengeteg ember keveredett be vallomása következményeként perébe, mely végső fokon igen komoly bűnszövetkezetet leplezett. Miskolczi Ignácról Geszten nem a legnagyobb leismerés hangján emlékezik meg: „Ennél az embernél is keveset teremtett Isten gonosszabbat, s nagyobb orgazdát. Miután Miskolczi Ignác úrnak gulyája nem volt, tehát engemet juhászbojtárnak fogadott meg. Úgy azonban, hogy Demeter nap után bacsójának, azaz számadójának tészen, mit meg is tett Miskolczi Ignác úr. Számtalanszor felszólított, hogy mennék véle Pestre, midőn a szentpéteri és a kazinczi zsidók a gyapjút felviendik, s pénzzel térnek vissza, az útban öljük meg. De én nem bátorkodtam véle felmenni, mert ölni nem akartam, szándékomban soha nem volt. De azonfelül már akkor hallottam, hogy Miskolczi Ignác úr egy kocsisát elölte. Féltem azért, nehogy velem is az történjen. Mikor Miskolczi Ignác úr szolgálatába léptem, cselédjei ezek voltak: Bornyák István mindenes, Borsos Mihály kocsis, — azonfelül asszonyember valami Zsuzsi nevezetű harmati lakos mint főző, — s még egy leány, akit Marisnak hívtak. Ezenfelül volt még az ifiasszony, különben az úr kurvája, putnoki születés volt." Geszten József 1846. január 30-án kihallgatása alkalmával özvegynek vallotta magát. Később, 1851. július 24-én részletesen vallott felesége rejtélyes eltűnéséről. 1844-ben, amikor Nyekézsenyből mennie kellett, húshagyókedden, vagy előtte levő hétfőn Fekete Mihály házánál hagyta feleségét Miskolcon. Fekete Mihály ekkor a városi hámos ménes mellett volt csikós. Geszten innen Kakádra ment. Itt egy hónapig Bíró János juhásza, Varga József mellett bojtárkodott. Innen Nagy-Gyendára ment, hol 1844. évi Szent György napi előtti harmadnapig volt. Innen Kenderesre ment és éppen Szent György napján ment Miskolcra Varga József lován és szekerén. Anyagi ügyeit igyekezett elintézni mind Miskolczi Ignác, mind Miskolczi György urakkal.