A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DÖMÖTÖR Sándor: Geszten Józsi Borsodban I.

304 DÖMÖTÖR SÁNDOR tessék azonban elhinni, hogy nem mind én követtem el azon tetteket, amelyek nevem alatt követtettek el. Midőn egy ember elhíresül, kapva kapnak azon, hogy annak neve alatt védekezhessenek. Meglehet, hogy mindazokat, miket nevem alatt elkövettek, mások reám fogják esküdni, s én meglehet azokért meghalok, de tudja a jó Isten, hogy én sokakban ártatlan vagyok, amit tiszta lélekkel mondhatok előre is, hogy sem nem gyújtogattam, sem nem öltem, rablást is egyedül a tolcsvait követtem el." Nincs okunk arra, hogy kétségbe vonjuk Geszten szavait: sokkal kevesebb és kisebb bűnökért is akasztófára juthatott volna. Nagy testi ereje, bátorsága, önérzete, emberiessége azonban nemcsak nyilatkozatokban, szavakban, hanem tettekben is megnyilvánult. Ökörhajtásait és lókötéseit gyakran fényes nappal követte el, üldözött volta ellenére is sokszor megfordult lakóhelyén, Nyírbátorban, ahol mindenki ismerte és könnyen feladhatta. Pályája kezdetén, 1833-ban mondta egyik vallomásában: „Én — ha tőlem lehetne — inkább adnék a szegényembernek, mint az övét elvenném."

87 Ha hozzá hasonló szegényemberektől vett el valamit: oka volt rá és ez az ok a károsult aljas viselkedésében, vagy Geszten végső szükségében leli magyarázatát. (Csak nem minden esetben ismerjük a szubjektív okokat adalékaink hivatalos szemlélete miatt.) Vallomásából mégis következtethetünk arra, hogy Geszten sokkal jobban ismerte „elhíresülése" konkrét okait, mint amennyire a feljegyzések utalnak erre.

88 A munka nélkül kódorgó fiatalemberek, a betyárok, akár raboltak, akár nem, közönséges rablók, haramiák, gonosztevők lettek a nép szemében is. A vármegye bűnüldöző apparátusa elsősorban a „rendetlenkedést", a lázongást, a csavargást üldözte, mint az egyén „belső" tulajdonságát, amely miatt megbomlik a közrend.

89 A betyár napszámból élő szegényember volt: ha nem tartozott senki háznépéhez, ha munka után kódorgott, lett belőle csavargó betyár — ha ínségében fosztogatott és rabolt is a maga szükségére —, rabló betyár lett belőle a periratok terminológiája szerint.

90 Geszten fiatalkori tettei mutatják, hogy ha valaki önérzetességből ujjat húzott a közrend képviselőivel: nem volt megállás a lejtőn. Sokféle ember csúszott lefelé és nem nagyon válogatták, hogy ki miért került a bűnözőknek nevezett réteg legaljára. Geszten Józsefet 1842-ben újra elfogták Nyírbátor városában. Ott lakott, rá esett a gyanú a császári lólopásban és Kálióba akarták vinni vallatásra, útközben azonban elszökött. így adja elő kalandjait: „Vas volt a lábamon, hanem a strázsák, kérésemre, hogy könnyebben gyalogolhassak, levették rólam. Egyik kísérőm Pál Sándor volt, a többire nem emlékszem. Már jól elhagytuk a bátori erdőt, a pócsi határ felől élőnkbe jött Somogyi József tolvajtársam az én lovamon, melyet a bátori ménesből fogott fel, ki is engemet hitt, hogy szóljak véle. Én közeledtem hozzá, a strázsák pedig két zsidó legénnyel, akiket szinte Kálióba kísértek, hátrább maradtak. Somogyi rávett, hogy hagynám el a strázsákat, s szöknénk el. A strázsák ellentállottak, még egyik meg is ütött, de miután az egyiktől a botot elvettem, megszaladtak. Én azon lónak, melyen Somogyi József ült, farkába ragaszkodtam, hogy könnyebben mehessek."

91 „Midőn a strázsákat elhagytam, Somogyi Józsival egyesültem. A bátori méneshez mentünk, s onnét kifogtuk az én jobbik másik lovamat: a harmadikat