A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)
MOLNÁR József: Jókai Mór „A Miskolczyak” című történelmi elbeszélésének forrása
298 MOLNÁR JÓZSEF midőn az éppen ott lévő sógorának panaszkodott", s vele akarta lelövetni Árky András a párbaj előtt Miskolczy Simont. Sztankóc Zemplén megyei helység, ahonnan a család nevét vette s ott és más helységekben birtokos volt ez a família, amelynek egyes tagjai Sárospatakon is éltek. A városi protokollum bizonyítja, hogy 1592-ben Dobó Ferenc szőlőt adományozott Sztankóczy Györgynek, akinek a belsővárosban háza is volt, s ezt 1596-ban éppen Szegedi Gergely porkoláb szomszédságában említik. 1604-ben fia Sztankóczy Ferenc neve is szerepel. 1615-ben szeptember 22-én ez a Sztankóczy Ferenc belső városbeli házát a hozzátartozó majorral és pincével eladta Chetertek Gábor főbírónak 500 magyar forintért. 37 Ezek az adatok, ha nem is a novellában említett Boldizsár nevű Sztankóczyról vallanak, de annak bizonyságai, hogy a pataki vár uraival szoros kapcsolatban állt a Sztankóczy családos az 1615 szeptemberi pataki házeladás vajon nem hozható-e kapcsolatba az Árky András megöletésével? A Miskolczy Simon feleségeként említett Szirmay Orsolya, akit szirmabessenyei előnevű családból származtat Jókai, szintén a Zemplén megyében híres család leszármazottja lehet, ha nem is sikerül az itteni kapcsolatot biztosan bizonyítani. A Szirmay név nagy becsületben állott Jókai előtt, mert Szirmay Antal (1147—1812) híres Hungária in parabolis (1808) című munkája nemcsak megvolt könyvtárában, hanem azt nagy haszonnal és gyakran használta műveinek írása közben, amint ezt a kritikai kiadás kötetei is bizonyítják. Jókai a történettudósok jogos kritikája ellen így védekezett Egy az Isten című regényének utószavában: „Először is nem követelem a regényíró számára azt a jogot, hogy a históriaíróval versenyezzen, másodszor nem ismerem el azt a kötelezettséget, hogy a regényíró a historikus nézeteinek a maga alkotásait alárendelni tartozzék.. . " 38 Hiszen „Lehet valakinek a leghálásabb költői tárgy a kezében, bírhatja az írói nyelvet, a ragyogó tollat, merész phantaziát; ha nem tudja megtalálni a sugallatot, mely tárgya iránt átmelegítse, mely annak rejtélyeit előtte feltárja: vesződni fog, kínnal alkot és belefárad, s mikor elkészült vele, bánja, hogy megteremte." 39 Ez az elbeszélése, amelynek forrását bemutattuk a legjobban bizonyítja ennek az elvnek az alkalmazását. Ezért írhatta Jókai történetszemléletéről születése századik évfordulója alkalmából a tudós történész, Karácsonyi János: „Mint történetírónak tulajdonképpen haragudnom kellene Jókaira, mert az ő csapongó képzelete annyira bevonja rózsaszínű köddel a múlt idők személyeit és eseményeit, hogy aki az ő műveit olvassa, hamis fogalmakat alkot a személyek valódi tetteiről, az események igazi okairól. Nehéz az olyan embereket, akiket a Jókai képzelete lenyűgöz, akik nem tudják, hogy amit Jókai mond, az csak mese és nem való, kiábrándítani. Csakhogy az embereket — sőt mint a lefolyt háború megmutatta a nemzeteket is —, nem az ismeretek, hanem az érzelmek vezetik. Abban látom Jókai irodalmi működésének legszebb, legállandóbb hatását, hogy a magyar nemzet elé nemzetünk javáért szívós akarattal, csüggedetlen kitartással küzdő, dolgozó jellemeket állított. Mondják, hogy e jellemek szertelenek, túlzók, hogy Kárpáthy Zoltánok, Tatrangi Dávidok az életben nem fordulnak elő. De kinek van joga a költő szárnyait levagdalni s hogyan lehet másként az emberi lelkeket gyönyörködtetve lelkesíteni, bátorítani?" 40
