A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

NAGY Géza: A kepések munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben

556 NAGY GÉZA hosszú, a fiatalabbak térdig érő vászongatyát viseltek. A nadrág bokáig ért, a hosszú vászongatya viszont egy tenyérnyivel rövidebb volt. Felsőtestükön az idősebbek vászoninget, a fiatalabbak boltban vásárolt, erősebb anyagból készült hosszúujjú inget viseltek. Aratáskor sem vetették le az inget, legfeljebb kigombolták és az ujját felgyűrték. Ezenkívül felső ruházatként lajbit vagy ujjast is vittek magukkal a határba, de ezt csak akkor vették magukra, ha mentek ki a határba vagy jöttek haza és az idő hűvös volt. Aratáskor a munkában csak ingben dolgoztak. Fejükön szalma- vagy posztókalapot hordtak. A szalmakalap vagy a maga színében volt, vagy pedig feketére volt festve. Olyan volt az alakja a szalmakalapnak, mint a posztókalapnak, a széleskarimájú szalmakalapot nem hordták. A férfiaknál még a ruházathoz tartozott a vászonból készült deréktól lábszárközépig érő kötény, melyet .sarcnak és vastagkötőnek neveztek. Ez a félkezesek viseletéhez is hozzátartozott. Ezenkívül a kaszások felszerelése volt a kasza a rászerelt csapóval, a fenőkő a nadrágszíjra akasztható tokkal, az üllő és a kaszaverő kalapács. A kaszát früstökkor és ebéd után verték ki azon a helyen, ahol reggeliztek és ebédeltek. A nők is használt csizmaszárból készített bocskort viseltek lábbeliként. Alsó ruhaként vászonból készült pendelyt, e fölött pedig vagy kékre festett házi vászonból, vagy boltban vett anyagból varratott lábszárközépig érő szoknyát hordtak. Felsőtestükön vászonból vagy gyolcsból készült ingvállat viseltek rövid ujjal, s ennek az alját bekötötték a szoknyába. Ezen felül volt a vásárolt anyagból készített hosszúujjú blúz vagy litya. Ez bő volt és szellős. Ha a félkezes ingvállban szedte a markot, akkor kezére vagy ruhaujjat húzott fel, vagy kendővel bekötötte, hogy a csupasz kezeszárát a kalász vagy a szúró ki ne verje. Az első világháborúig a nők fejükre hátraszorítót kötöttek. Ez a homlok felső részét eltakarta, a hajat a fejhez szorította, a fejről lefutó izzadságot felfogta. Ezen felül volt még a fejrevaló kendő. Az első világháború után már csak az asszonyok viseltek nyáron hátraszorítót, a lányoknak már csak fejkendő volt a fejükön. Fedetlen fejjel azonban sem az asszonyok, sem a lányok nem arattak. Afélkezesék felszereléséhez csak a sarló tartozott, de ez sem mindenütt, mert volt aki marokszedésnél nem használta a sarlót, hanem kézzel szedte a markot. A nők aratáskor a határba menet és a határból jövet nem abban a felsőruhában voltak, amelyikben arattak. A határba a munkaruhájukat az abroszba kötött ajdába (batyuba) vitték a hátukon. Amikor kiértek, átöltöztek és úgy kezdték a munkát, majd a munkanap végén újra csak átöltöztek a tábla szélén. Egyedül a bocskor volt az, amely hazafelé is a lábukon volt. Az uradalmak a képesekkel a szerződést kora tavasszal, rendszerint márciusban kötötték meg. A szerződéskötésnek a Bodrogközben kétféle módja volt ismeretes. Ahol állandó kepésbanda volt az uradalomban és nem volt panasz a munkájukra, ott a kepésgazdának üzent az intéző és a szerződést megkötötték. (Csak egy példányban készült mindenütt a szerződés, ezért sehol sem sikerült találni belőle.) Aláírta az uraság nevében az intéző, a képesek nevében először a kepésgazda, majd a kepésgazda hazavitte és a bandája tagjaival aláíratta. Az aláírások után visszavitte az intézőnek és az őrizte egy esztendeig.