A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

PETERCSÁK Tivadar: Adatok Filkeháza lótartásához

ADATOK FILKEHÁZA LÓTARTÁSÁHOZ 545 A lábtörés gyógyítása veszélyes, ritkán sikerült, mert a lónak nehezen forr össze a csontja. A faluban eladásra nem tenyésztettek lovakat, csak azokat adták el, amelyek nem húztak, vagy ha valamilyen okból pénzre volt szükség. Filkeházáról inkább lovat venni mentek a vásárokra. Lóért messzebb elmentek, mint szarvasmarháért. Híres lóvásárhelyek voltak: Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Tiszakarád, Cigánd, Nyíregyháza, Kassa, Gálszécs, Homonna, Csap, Ungvár, Munkács. A távolságtól függően néhány nappal korábban indultak a vásárra. Megmosták a lovat, beolajozták a patákat, amelyik ló pedig nem húzott, a vásár előtti faluban berúgatták. Egy lovat úgy vitt a vásárra a tulajdonos, hogy a hátára ült, ha több gazda ment ugyanarra a vásárra, szekérre ültek, az eladó lovakat pedig a szekér után kötötték. A ló vásárlásánál elsődleges szempont, hogy jó húzó legyen. Ezért szekérbe fogták, betalpalták a kerekeket, és egy kicsit húzatták a vásártéren. Ebből nehéz megállapítani, hogy valóban jó húzó-e, mert rendszerint csak üres szekérbe fogták. Megnézték a lábát is, nehogy vastag, dagadt, vagy megerőltetett legyen. Hat évtől 13—14 éves korig érdemes lovat vásárolni. A kort a ló fogáról állapították meg. A lovak harmadik évtől kezdik váltani a fogukat, és ha a kupája le van rágva, már 10 éven felül van. 16—20 évtől a füle hegye megkopaszodik, ez is meghatározó szempont a kor megállapításánál. Ha megtetszett a ló, alkudozni kezdtek. Az eladó mindig magasabb árat kért, hogy engedhessen majd belőle. A megegyezés után az eladó fizette az áldomást, és a ló rédiá]éX átírták az új gazda nevére. JEGYZETEK l.Gaái László: A magyar állattenyésztés múltja. Budapest, 1966. 458.; Vö.: Kodolányi János: Adatok Vajszló lótartásához. Népr. Közi. I. 1956. 1—4. sz. 118. 2. Petercsák Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XII. 1973. Jelen dolgozatban az előző tanulmány folytatásaként a község lótartásáról közlök adatokat, bár a szarvasmarhatartáshoz kapcsolódóan is érintettem a témát néhány vonatkozásban. 3. Országos Levéltár Károlyi Nemzetségi Levéltár Lad. 22. No. I/a. 4. Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben. Budapest, 1964. 15. 5. Balassa i. m. 20. 6. Balassa i. m. 24. 7. A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Budapest, 1897. 8. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 100. köt. 9. Szabó Lajos tanácsi kirendeltségvezető szíves közlése. 10. A bodrogközi Cigándon az elles előtt éjszakánként az istállóban aludt a gazda. György Károly: Lótartás Cigándon. Borsod megye népi hagyományai. Miskolc, 1966. 81. 11. Hajdúböszörményben csikókarámnak nevezték. Bencsik János: Paraszti állattartás Hajdúböszörményben. Debrecen, 1971. 92. 12. Ugyanezt tették Cigándon is. György i. m. 81. 13. Vö. Nagy Gyula: Paraszti állattartás a Vásárhelyi-pusztán. Népr. Közi. 1968. 1—2. 23. 14. Vö. Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza. Budapest, 1959. 83. 15. Cigándon meskámak nevezték a herélőt. György i. m. 88. 16. Az istállók típusait és berendezését, a lovak elhelyezését a község szarvasmarhatartásánál részletesen bemutattam, ezért itt mellőzöm. 17. A lószerszámok elnevezését Vö. György i. m. 95—96. Bencsik i. m. 105—106. 35