A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)
PETERCSÁK Tivadar: Adatok Filkeháza lótartásához
544 PETERCSÁK TIVADAR ütötték. A patát öt éves korig lehet ezzel a patkótípussal alakítani, utána már kódus marad a ló. A simított patkót (5/g. kép) olyan lovaknál használták, amelyek hosszút lépnek, és az első lábukra ütött patkó éles sarkával felsértenék a hátsó lábat. Bokázó vagy stráfos patkó (5/h. kép): Amelyik ló féloldalra rakta a lábát, a patkónak azon az oldalán nem hagytak sarkat, nehogy felsértse a másik lábát. Ha a kovács mélyre árkolta vagy pakolta a patkót, s így a szög az elevenbe hatolt, a ló a nyilazás következtében lesántult. Ilyen esetben először hóflinggal kibontotta a szegeket, és levette a patkót. A megsértett résznél kivéste a patát, hogy a gyulladás megszűnjön, és a genny kifolyjon. Terpentinnel fertőtlenítette le a patát, majd ismét felszegezte a patkót, de a kisebesedett patarészbe nem ütött szeget. A lóval tovább lehetett dolgozni, de egy vödör vízben naponta meg kellett mosni a patáját. Ha elgennyesedett a seb, az istállóban kellett tartani a lovat és naponta többször megmosni a patáját. Ha ez sem használt, a kovács még egyszer levette a patkót és fertőtlenítette a sebet. A pata kiszáradása miatt előfordult, hogy meghasadt a körömszaru. Ilyenkor az elrepedt patarészt összeszorították, és rézből készült pánttal fogták össze úgy, hogy lyukat fúrtak a pánt két végébe és a repedés két oldalába, majd becsavarozták. A pánt nem engedte tovább hasadni a patát. A lovat be lehetett fogni, de reggelente meleg faggyúzsírt öntöttek a repedésbe, mert ez segítette a forradást. A pata nehezen hegged be, ezért gyakran egy évig is kezelni kellett. Patafalberoppanás esetén a kovács kivágta a sérült patarészt és bezsírozta. A kovács kisebb műtéteket is végzett a lovaknál. Olyan helyen vágott, ahol biztos volt abban, hogy „le tudja csatornázni" az esetleges gennyesedést. Saját készítésű érvágó rajszerrel dolgozott, ami nem ment beljebb a kívántnál. Mindig függőlegesen vágott, hogy a genny kifolyjon, és így a gyulladás veszélye is kisebb. Fejgyulladás akkor következik be, ha a ló hegyről lefelé jön és a vér a fejébe tódul. Ilyenkor a rajszert a jobb vagy a bal főérbe belemártották, hogy a felesleges vér kifolyjon. Amikor már elegendő vér folyt ki, a kovács elfogta az eret, s egy kis idő után megszűnik a vérzés. 21 A kehes lovat lóböstökkél 22 gyógyították. A tököt megreszelték, és korpával tojás alakúra összegyúrva lenyomták a ló torkán. Erős szaga miatt gyógyító hatású, még az asztmás emberek is eredményesen használhatták. Mások a kehes ló orrára párgolt (felmelegített) gabonával megrakott abrakos tarisznyát húztak. 23 Ha „megállt a ló vizelete," petrezselyemmel gyógyították. Az állat súlyához mérve adagolták. Öt mázsáig kb. 1,5 kg petrezselymet kellett megfőzni és lehűteni. Ezzel a főzettél itatták a lovat, amíg megindult a vizelete. A gyógyítás másik módja, hogy vöröshagymát vagy tetűt dugtak a ló megyibe. Ha a hám feltörte a lovat, tiszta fenyőfaszenet kevertek össze disznózsírral, s ezzel kenték be a törést. Fenyőfaszénnel vagy szublimátos vízzel gyógyították a legkülönfélébb sebeket is. 24 Rühesség esetén hamu és sertészsír keverékével dörzsölték be a megfelelő testrészt, majd tejjel lemosták.
