A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

PETERCSÁK Tivadar: Adatok Filkeháza lótartásához

542 PETERCSÁK TIVADAR külső istrángokat levették a hámfáról. így a lovak nem tudták elindítani a szekeret. A szerszámokat különleges alkalmakkor (pl. lakodalom) virágokkal, pántlikákkal és vőfély kendőkkel díszítették fel.

28 A lovak irányításához nélkülözhetetlen az ostor, ami ostornyélből és ostorszíjból áll. A nyél hosszú, egyenes faág, a végén csonkokkal, hogy a szíj le ne csússzon. A szíjat üzletben vásárolták, s hurkolva rögzítették a nyélhez. A lovak irányítása a gyeplőszár megfelelő irányba való meghúzásával, és a hogyta vagy hegyta (jobbra), valamint a vihi (balra) szavakkal történt. Megálláskor meghúzták a gyeplőt, és rákiáltottak a lovakra: hóóó\ Ha a lovakat hátráltatni akarták, akkor vagy a szekérről rángatta a hajtó a gyeplőt, vagy a szekér elé állva az ostorral késztette hátra a lovakat, miközben a curukk vagy curikk szót kiabálta. A lovak hámfával húzzák a szekeret és a szánkát, a lejtőn lefelé pedig tartólánccal tartják vissza. A szántásnál is gyorsabban lehetett haladni a lóval, mint az ökörrel vagy tehénnel. A lovakat vezetni sem kellett, a szántó irányította a nyakába akasztott szántógyeplővel. Ez a gyeplő szíjnál hosszabb, és madzagból fonták. Az ekét négyellővel húzták a lovak, ami két hámfából áll. Négyellővel boronáltak, hengereltek, viszont a lókapáláshoz, krumplitöltögetéshez csak egy hámfát használtak, mert ezeket a munkákat egy lóval végezték. Ilyen esetben vezetni kellett a lovat, nehogy letapossa a sarjadó növényt. A csikókat betörésük után vitték először a kovácshoz vasaltatni. Filkeházán nem volt kovácsmester, ezért a szomszédos Pálházára vagy Kisbózsvára mentek. Általában a reggeli órákban indultak a férfiak egy lóval lóháton, kettőt pedig szekérbe fogtak. Az idősebb lovakat nem fogták ki a szekérből, az istrángot levéve patkolták meg. A gazda két kézzel a combjához szorítva tartotta a ló csülkét és a kovács keze alá emelte. A kovács bal kézzel a patát fogta meg, jobbal pedig a köröm elhalt részeit faragta le a körömkéssel, majd a ráspollyal körülráspolyozta. Először a használt vagy már előre elkészített patkók közül egyet rápászított a patára. Ha nem volt jó a méret, tűzön felmelegítve alakított rajta, vagy új patkót készített. Két helyen szegezte fel a patkót, megnézte, hogy jól áll-e a patán, s csak ezután ütötte be a többi szeget is. A patkoláshoz lópatkószöget és speciális vasalókalapácsot használtak. A rögzítés után a gazda a ráspolyt a patkó alá szorította, a kovács pedig még jobban beütötte a szegeket, meghúzatta. Harapófogóval lecsípte a szegek kiálló végeit, ráspollyal kireszelte a szeg körül a patát, és a szeg kiálló részét visszahajtva mégegyszer meghúzatta a patkót. Végül bakm tették a ló lábát, és a kovács a patkó felett körül lereszelte a patát. A rugós lovat vasalás előtt bepipázták. Keskeny vaslemezzel vették körül az orrát, amit csavarral szorítottak meg. A lemezt gyakran spárga vagy kötél helyettesítette, s ezt fadarabbal csavarták szorosra. Ettől a ló megszédült, és nyugodtan lehetett vasalni. A rugós ló hátsó lábát speciális módszerrel patkolták. Kötelet kötöttek a ló nyakába lazán, hogy meg ne fúljon, majd a hátán végigvezetve a derekára csavarták. Innen a farkához vezették, a lófarokra húzott vaskarikába fűzték, és a megemelt hátsó láb csülkére hurkolták. így a ló a fejével tartotta a lábát, és ha rúgott, rángatta a fejét. Vasalás közben két oldalról tartani kellett, nehogy eldűljön. Ha az előző módszerek sem voltak ered-