A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

502 KUNT ERNŐ A H-V kapcsolat — mint irracionális és racionális tartalmak viszonya — egyre veszít szorosságából. A magyar népi világkép korábbi állapotában harmonikus kapcsolat ma már alig egzisztál, s e csökevényesedő korrelációnak egyik kifejezője a fejfák mind ritkább állítása temetőinkben. A faluközösségek mai tagjait éppoly kevéssé sarkallja fejfaállíttatásra az éppen napjainkban végleg feledésbe merülő halotti hiedelmek hagyománya, mint az, hogy sokkal megfelelőbb anyagokat — bárha nem szebbeket — használhatnak fel hozzátartozóik nyughelyének megjelölésére. A vizsgált jelek mind vizuálisan kódoltak. E vizuális szignánsok strukturálója a tér: térbeli variálhatóságuk tágas lehetősége gondoskodik szabatos értelmezhetőségükről. A vizsgált jeleket — Ch. S. Peirce

50 jelfelosztását követve — főként szimbólumoknak tartom, mivel „minden tényleges kapcsolatra való tekintet nélkül"

51 függ össze szignáns, szignátummal.

52 A tárgyalt jeleket gondos vizsgálat alá kell vetni ebből a szempontból, hiszen kérdés, hogy maga a fejfa nem inkább index-e: hiszen jelöltje a halott s önmaga, mint jelölő között éppen olyan összefüggés van, mint a rámutató ujj és tárgya között. Ez az összefüggés azonban nem törvényszerű. A temetőkben járva nemcsak a halottak felől nyerhetünk információkat, hanem az élők felől is. Az élő hozzátartozókat a temető, de főként a sír és jelei csak másodsorban képviselik, annyiban, hogy a jelek hordoznak közleményeket karbantartóikról. A hozzátartozók feladata a „zajok" — időjárási viszontagságok — okozta károk helyreállítása, a sír gondozása, tisztogatása — kiszűrése a közleményből. E tevékenységre nem mint vevők kényszerülnek, hiszen ők vannak a leginkább tudatában a közleménynek. Ők a jelcsatorna gondozói. A temető nemcsak a hozzátartozókról külön-külön, hanem az egész faluközösségről is informál. A temető összképéről leolvasható a falu egészének „tradícióőrző" hajlama, foka, a külső — városi, polgári — hatások iránt mutatott elutasító, vagy fogékony magatartás, egyszóval világképének egységessége, vagy megbontottsága. A temetőkben lemérhetők — természetesen hozzávetőlegesen — egy falu ízlésváltozásának stádiumai, mint a falvakban a paraszti hagyomány építményein. Aki csak teheti kőházat épít a faluban magának, s műkő sírt halottainak. A temetők egykori jelrendszerét lassanként egészen új szemiotikai rendszer váltja fel. Ilyen módon helyezhettük eddig vizsgált anyagunkat — ezt a szinkretikus üzenetrendszert

53 — egy tágabban értelmezett kontextusba — a magyar paraszti kultúra változási folyamatainak komplexumában. JEGYZETEK 1. E dolgozat részlete a magyar nép halotti szokásainak egészét szemiotikai szempontból vizsgáló munkának. 2. Morris, Ch. W. 1938. 81. 3. „Jól gyászol az, aki nem mén szórakozni, meghúzi magát, csendesen viselkedik, otthon búslakodik, otthon szomorkodik, imádkozik. Ritkán jő ki a házból" {Radácsi Istvánná, Krakkai Erzsébet, 70 éves, ref., pányoki lakos.). 4. „Ahol halál esik, s a hozzátartozók között mégis házasulandó leány, legény volna, és azok közelest lakodalmat terveztek, el kell azt halasszák a gyászév leteltéig. — Ha „sürgős" az esküvő,