A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

A MAGYAR NÉPI TEMETŐK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE 491 Erdélyben és Szatmárban többen leírták az úgynevezett „nevető-fejfa" verseket.

39 A fejfák felirata az egyetlen olyan közlemény a síron, amely egy egyetemes — faluközösségen, etnikai egységen, és népen túl is funkcionáló — kódban kerül adásra: az írásban. Éppen ezért a mi szempontunkból nem annyira a szöveg tartalma — amely csaknem mindazt, s még többet is közöl velünk, mint a temetőben használt egyéb kódok — mint inkább a szöveg stílusa, a megfogalmazási mód, a jelrendszer népi alakítása, alkalmazási módja tűnik fontosnak. Ez a stílusvizsgálat azonban már kimondottan a folklór területére vezetne, hiszen ezeket a fejfaszövegeket, fejfaverseket a népköltészet egyéb ágaiban megtalálható népi kifejezésmód szempontjából kellene vizsgálnunk. E kifejezésmódbeli hasonlóság vagy ellentét tartalmazna számunkra érdekes értesüléseket a szövegek szerzőiről. Hiszen a szakirodalomban megoldatlan probléma: papok, kántorok, rektorok vagy parasztok

40 szerzeményei-e a néptől általában idegen pátoszú, olykor kimondottan kenetteljes fejfaszövegek. Igen tanulságos lenne megfigyelni, hogyan kapott helyet e tipikusan népi tárgyon — a fejfán — a leromlott „magas-irodalom" e megnyilatkozása. Vajon nem írástudatlanságuk miatt voltak kénytelenek a népi közösség tagjai egy nem közülük való írástudónak átengedni a szöveg helyét a fejfán, miután a térbeli és síkbeli jelek jelentései, ősi értelmezése lassanként feledésbe merültek, s az új jelrendszer, az írás kezdett mindinkább a népi közösségekben funkcionálni? Erre mutat az a jelenség is, hogy az ország nagy részén más faragja és más írja a fejfát.

41 Magam is beszéltem fejfafaragóval, aki ugyan kivési a betűket, de szívesebben veszi, ha másvalaki, „ahhoz értő ember" megírja előbb számára a szöveget (Takács István, 73 éves „ezermester", Pányok). Feltételezhető tehát, hogy archaikus, kereszténység előtti formákkal kódoló rendszer a fejfák térbeli díszítése. A kereszténység hódításával lassanként ez a jelrendszer háttérbe szorult, jelentése elhomályosult, feltételessé vált, hiszen a kereszténység egy európai, egyetemes jelrendszert vezetett be: az írást. Hogy az írás mennyire idegen a fejfa —• feltételezett — ősi, eredeti formákkal kifejezett jelrendszerétől, két tény is igazolja: 1. A fejfák szemlélőjükre mindig érett, erős térbeli megfogalmazottságukkal, formájukkal hatnak. E forma messziről, egyértelműen érzékelhető. Ez tehát az elsődleges jelölő. A szöveg mindig csak ott kap helyet a fejfán, ahol a forma engedi: a szöveg alkalmazkodik a formához tördelésben is, terjedelemben is, holott, ha a szöveg hordozása lenne az elsődleges cél, a fejfát, mint sírjelet létrehívó szempont, a forma alkalmazkodna a szöveghez, mint ezt a táblás fejfák, s egyéb átmeneti formák mutatják. A fejfák formái olyan ősi szimbólumoknak látszanak, amelyek népművészetünk széles területein is megtalálhatók (bimbó, virág, nap, hold, csillag stb. stilizálások),

42 az antropomorf fejfák pedig még inkább az ősi antropocentrikus-szimbolikus gondolkodásmódot tükrözik (20. kép). 2. Az írás másodlagosságát s a formák elsődlegességét megvilágító másik érv az, hogy a fejfa formái a fa anyagával összhangban alakultak ki — az írás pedig nem

43

. A fejfa formái a fa anyagához alkalmazkodnak. A motívumok sehol sem bontják meg annyira a nyers fatörzs karcsú, magasbatörő szerkezetét, hogy ilymódon a tárgy élettartamát rövidítenék. A motívumok függőleges