A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

A MAGYAR NÉPI TEMETŐK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE 487 lása figyelembevételével is szokás osztályozni a fejfákat. Nóvák József Lajos aszerint csoportosít, 32 hogy a térbeli díszítmények mennyiben alkalmazkodnak a fa szerkezetéhez, anyagához, majd pedig — a szerszámok tökéletesedésé­vel — mennyiben emelkednek felül az anyag kötöttségein. Fejfa: kevéssé tagolt, térbeli motívumokkal nem megbontott fatömb, meg­tartja a fa eredeti zárt, hasáb jellegét. Egy nézetre szánt. Oszlopos fejfa: az előbbi csoport fejlettebb változata. Már nem frontális, mind a négy oldalán egyformán megmunkált. A térbeli díszítésű felső fej­rész már elkülönül az alsó, gerenda-egyszerűségű résztől. Kopjafa: az előző csoportban meginduló motívumgazdagodás itt éri el tetőpontját. A megmunkálás már a mesterség remekeit produkálja. Formai díszítettség szempontjából ez a csúcs, az ornamentika rokokója. Táblás fejfa: a fejlődés ívének lefelé szálló ágát mutatja már, az újabb sírok kőtábla formáit olvasztja össze a fejfa karcsú alakjával. A többnézetre szánt — körplasztikus — formák hanyatló stádiuma ez, melynek során a fő formák elveszítették térbeliségüket, s egynézetre szánva, síkbeliekké hanyat­lottak. A térbeli fejfadíszek értelmezése meglehetősen vitatott: vannak, akik egy­általán nem tulajdonítanak jelentést e formáknak, s pusztán dísznek tekintik, mások viszont pontos értelmezésről számolnak be. Szinte Gábor Erdélyben 13. kép. Csillag egy vásárosnaményi fejfa 14. kép Életfa egy rudabányai (Borsod megye) homlokrészéről (1972) ' fejfán (1973)

Next

/
Oldalképek
Tartalom