A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

476 KUNT ERNŐ az élők és a holtak területeinek elkülönülése. E külső korrelációkban bizonyos jelszerűségek mutatkoznak. A temető fekvése. A vizsgált temetők sorában egyre gyarapszik azok száma, melyek félreérthetetlen nyugati tájolása megengedi annak feltételezését, hogy helyük és beállításuk megválasztása nem csupán a földrajzi meghatározók figyelembevételével történt. A recens anyagban gyakran találunk utalásokat arra, hogy a temetőnek a falu településében a hagyomány által meghatározott, kijelölt helye volt, rendszerint a falu középpontjától nyugatra.

5 Ha konkrétan e vonatkozásban nem is, de a magyar halotti szokások egészében ismeretes a felkelő és lenyugvó nap által kijelölt égtájak fontos szerepe.

6 Ugyancsak található példa arra, hogy magát a temetőt is tájolják.

7 E temetők főkapuja mindenkor nyugatra tekint, illetve — amennyiben kerítetlenek — a főút nyugatról vezet hozzájuk. Amenynyiben a későbbi kutatások, s az eddig közreadottak gondos összegzése igazolják, hogy nem kizárólag gyakorlati meggondolások, hanem hagyományos, a halottkultusszal kapcsolatos okok is kimutathatóan közrejátszottak a halottak nyughelyének kijelölésében, akkor a fenti korrelációkat is — mint proxemikus kódokat — értékelnünk kell. Ez esetben olyan rendszerszerűség bontakozhat ki előttünk, mely nem csak lokálisan határozza meg az élő és a halott közösség viszonyát, hanem egy nagyobb (asztrális) rendszerben is kitűzi a halottak helyét. A temető és a földrajzi viszonyok. A recens anyagban s a szakirodalomban

8 találunk utalásokat arra, hogy a temetők helyét lehetőleg magaslatokon, meredek partoldalakon jelöli ki a népi hagyomány. A Bodrogközben általános a temetők akképpen való elhelyezése, hogy az egykor gyakori árvizek semmiképp se érhessék el, rongálhassák meg. A krónikák a folyóvizek, források közelébe való temetkezésről számolnak be.

9 A földrajzi környezet ilyenféle megválasztásában minden bizonnyal szerepe volt a praktikus meghatározók mellett a halotti szokások parancsainak. A temető és a földrajzi környezet megválasztásában minden bizonnyal hagyományos tartalom kódoltatott, melynek egykori értelmét ma már csak találgathatjuk. A temető zártsága. A temető zárt egység, mind területileg, mind jeltudományi szempontból. A falu településében markánsan különül el bármely más hagyományos kollektív „intézménytől" {Malinowski, Br. kifejezése). Zártságát különböző módon kialakított kerítés, illetve kerítés értékű egyéb körbezáró jelzés, pl. a természeti formák felhasználása, valamint a mindenkor gondosan betett kapuk hangsúlyozzák. A ma még többé-kevésbé hagyományos formájukban feltalálható temetőket — többnyire betemetődött — árok és élősövény keríti.

10 Az élősövény kerítés azonban nemcsak fizikai akadály, hanem olykor babonás zár is. Pányokon (Abaúj megye) a temető kerítéséül szolgáló élősövény vadrózsabokrokból (rosa canina) áll. A vadrózsa általánosan ismert élvezeti- és gyógynövénye a magyar népnek, babonáiban is gyakran szerepel bajelhárító szereppel.

11 Annál is inkább gondolhatunk ez esetben az élősövény kettős záró szerepére, mivel a pányoki néphitben a temető olyan területnek számít, mely felett kettős az ellenőrzés — túlvilági és evilági. Jelek a temetőn kívül és belül. A temetőn kívül használatos jelek a temetőben megváltoztatják jelentésüket. A temetőben — mint zárt jelrendszerben —