A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

FÉL Edit–HOFFER Tamás: A matyó hímzés alakulása és a magyar népművészet stíluskorszakai

450 FÉL EDIT—HOFER TAMÁS Mezőkövesdet más vidékek hímzéseivel, a nyers vászon alapon piros hímzés pl. Kalotaszeggel és Dunántúllal. Példa arra is,hogy a matyó hímzés különböző szerkesztési módjai nem kötődnek szigorúan egy-egy tárgyféle séghez. Maguk a lepedők még hagyományosak, a hímzés keskeny végükön van, viszont a fehér és piros hímű darab esetében a szélek összevarrása már nincs hangsúlyozva, és a hímzés átfolyik fölöttük. Mezőkövesd ameddig kitartott a matyó viselet mellett, kitartott a matyó hímzés mellett is. A legújabb hímzésstílus lazább, mondhatnánk hígabb, városiasabb virágai mégis megjelentek Mezőkövesden, azonban nem az otthon viselt ünneplő ruhákon. A summáskötények hímzésére gondolunk, amit kövesdi asszonyok terveztek, kövesdi lányok varrtak, azonban nem arra, hogy otthon viseljék, hanem arra az időre, amikor mintegy inkognitóban, az otthoni öltözködési szabályok érvényességi körén kívül summásként távoli nagybirtokokon dolgoztak. Ez egyben mutatja azt is, hogy mennyire tisztában voltak a kövesdiek a kétféle hímzés becsével és jelképes jelentésével. A summásmunka csinos, de olcsó ruháira rakták az új divatú, tetszetős, gyorsan készülő, de erőtlen virágdíszt — míg az otthon töltött téli hónapok otthoni műértő közönség elé kerülő ünneplő darabjaira szemüket, fáradságukat nem kímélve a matyó hímzés minél szebb változatait varrták versengve. A másik kapu, másik csatorna, amin keresztül a legújabb stílus elemei eljutottak Kövesdre azok az ágytakarók, keresztelő paplanok, komakendők, melyek a tarka színes matyó ágyak divatjának elmúltával, de még a városias, gyári kombinált szoba elterjedése előtt, egyik-másik házban megjelentek Ezeknek a daraboknak motívumkincsét részben azok az íróasszonyok közvetítették, akik egyházi rendeltetésű hímzések, zászlók, oltártakarók, miseruhák tervezésére specializálódtak. Ugyanazokat a sajátságokat látjuk ezeken a hímzéseken, mint más vidékek legújabb stílusú varrásain: természetábrázolásra törekvő motívumokat, természetábrázolásra törekvő színezést, a nagy fehér felületen lazán elhelyezett s a matyó hímzés mellett erőtlennek ható kevés hímzést. Befejezésül próbálunk eltávolodni az egyes emlékek elemző vizsgálatától és ismét egészében nézni a mezőkövesdi hímzés talán több mint két évszázados alakulásmenetét. Mezőkövesdről ismerjük a legösszefüggőbb, legváltozatosabb emlékanyagot, mely egyetlen közösségen belül követhetővé teszi az egymást váltó régi, új parasztos és a legújabb hímzőgyakorlatot. Mezőkövesden mindegyik korszak jellegzetesen, szinte felfokozva mutatja meg sajátosságait. Mezőkövesd 20 000 lakosú város volt. Ez a népes, sűrű, egy községházára, egy piacra, egy templomba járó közösség magyarázhatja, hogy a viselet s hímzés felé fordult érdeklődés és erőfeszítés miért tudott itt egymás mellett olyan sok egyéni változatot fölhajtani, fölnevelni, miért találunk mindegyik korszakban egymás mellett különböző stílusáramlatokat, s hogy az új stílusú matyó hímzésben, amely leginkább az övék, miért vitték el szinte a végsőkig, az ebben a hímzésféleségben levő lehetőségek kibontását. A régi stílusú hímzések s az új parasztos hímzések különbözősége talán sehol sem olyan kiáltó, mint Kövesden, mégis a különböző műfajok, különböző áramlatok részletező elemzése megmutatja, hogy nincs szakadék a stílus-