A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

TAKÁCS Béla: Református templomok török hímzései Észak-Magyarországon

408 TAKÁCS BÉLA tudott dolog, hogy a 17. század folyamán milyen nagy mennyiségű török textiláru került a magyarországi részekre, Erdélybe a kereskedelem révén. A mindkét oldalon hímzett terítők készítése rendkívül munkaigényes volt, ezért több bélelt terítőt már nem a mindkét oldalukon hímzett térítőknél szokásos sűrű, tömött laposöltéssel, hanem az egyszerűbb, „feszítő öltésnek" nevezett technikával hímezték, vagyis a lazán lefektetett selyemszálat bizonyos távolságokban ráerősítették az alapanyagra. A mindkét oldalukon hímzett terítők, kendők anyaga mindig száda volt, az egy oldalas hímzéseknél találtunk vászon anyagot is. A bélés pedig minden esetben egészen durva vászon anyag, esetleg az ún. „prémezés" a fonák szegése gyolcs. Ennek alapján feltételezhető, hogy ezeket a térítőket később, hazánkban bélelték ki használat közben, tartósították az erősebb vászon anyaggal. Ez elképzelhető, mert van olyan török hímzés is a pataki Református Múzeumban — az abaújalpári terítő — amelynek csak egy oldala van hímezve, de nincs bélelve. Négy ilyen nagy mintájú, egy oldalán hímzett, bélelt, illetve béleletlen terítő található Sárospatakon: 10. Terítő, anyaga fehér száda, négyzetes, két végből összevarrva, színes selyemmel hímezve, négy oldalán kettős piros csík között nagy virágmintákból alkotott szegély helyezkedik el: barna száron egy nagy küllős, kör alakú élénk6. kép. A szentistvánbaksai terítő részlete