A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

TAKÁCS Béla: Református templomok török hímzései Észak-Magyarországon

REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRÖK HÍMZÉSEI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON 407 hímzések között találhatók a sárospataki Református Múzeumban. Ilyen jegykendőről Palotay G. is említést tesz. 8. Kendő, anyaga fehér száda, téglalap alakú, két végén zsubrikálással négyszögletű mezőkre osztva, a mezőkben ekrü- és arany színű fémszállal hímzett négy szirmú geometrikus virágdísz. Két hosszabb oldalán több csíkban ekrü színű beszövés. A kendő egész felületét betöltő apró, csont és halványkék színű kis virágok mértani elrendezésben. Gyűjtési helye: Korlát, Abaúj m. 17. század. Mérete: 42x60 cm (5. kép). Ltsz. 1961.179. 9. Kendő, anyaga fehér száda, négyzetes, négy sarkában háromszögetűi mezőben kék, ekrü, piros színű selyemfonállal, ezüst színű fémszállal hímzett virágcsokor. Négy oldalán vékony csont színű csík, ezen belül ezüst színű, piros és kék színnel kontúrozott apró virágok csont színű, háromágú levelecskékkel. Középen hímzett négyszög: a négy sarokban egy-egy nagyobb halványkék, pirossal kontúrozott, belül ezüsttel hímzett virág zöld levelekkel, négy oldalt kettős sorban elhelyezett Z alakú piros, kék díszítmények, ezen belül egy sorban S alakú piros, kék minták. A kendő közepén csont színű négyzetben piros, kék, ezüst, ekrü színű apró virágok és egy nagyobb piros színű „forgó rózsa". Gyűjtési helye: Hernádszurdok, Abaúj m. 17. század. Mérete: 48x43 cm. Ltsz. F.1961. 42. A felsorolt kendők és terítők díszítményei olyan öltéstechnikával készültek, hogy a minták a textília színén és fonákán teljesen azonos színben és formában tűnnek elő. A török hímzések másik csoportjába azokat a térítőket, abroszokat sorolhatnánk, amelyeknek csak az egyik oldala van hímezve és bélelve vannak. Ezek a régi leltárakban „béllett", „rejtővel prémezett" meghatározással vannak feljegyezve. De erre utal a nagyvisnyói eklézsia már említett térítője, amely a leltár szerint „egy színre varrott" vagyis csak egyik oldalán hímzett volt. A most sorrakerülő terítők nemcsak a hímzés technikájában különböznek az előbbiekben ismertetett térítőktől, hanem az ornamentikában is eltérést látunk. Amíg a mindkét oldalukon hímzett terítők díszítésére az aprólékos kidolgozás, a halvány színek, a fémszálas hímzés, aránylag kis méretű virágornamensekből komponált, zegzugos, szerteágazó motívumok a jellemzők, a bélelt, csak egy oldalukon hímzett térítőknél viszont a harsány piros-kék színek dominálnak, enyhítésképpen alkalmaztak itt-ott halvány zöld, kék, csont színeket. A minták szinte önálló életet élnek, csak néha vannak összekapcsolva vékony szárakkal és rendkívül nagyok. A minták magukon viselik ugyan a keleti díszítőművészet sajátságait, a terítők egész felületét sűrűn borítják a színes virágok, fogazott szélű sarlós levelek, de összhatásukban valahogy ezek a hímzések „másképpen" török hímzések mint az előbbi „kavuk és pesgir" textíliák. Mivel magyarázható ez a szembetűnő stílusbeli különbség? Talán azzal, hogy a mindkét oldalukon hímzett térítőket török asszonyok és lányok saját vagy házi használatra készítették. Turbántakarók, jegykendők, kéztörlők voltak és ezeket igyekeztek a legaprólékosabban, hihetetlen türelemmel, művészi igénnyel előállítani, díszíteni. Az egyik oldalon hímzett és bélelt térítőket pedig — véleményünk szerint — a köznép számára, kereskedelmi célzattal készítették. Ezért hímezték csak az egyik oldalát a térítőnek, hiszen ez nagy munkamegtakarítást jelentett, hagyták el a drága fémszálat, alkalmaztak élénk színeket, hogy a vásárlóközönség felfigyeljen a tetszetős árura. Az köz-