A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)
TAKÁCS Béla: Református templomok török hímzései Észak-Magyarországon
REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRÖK. HÍMZÉSEI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON 401 Rudna (1755) „zöld selyemmel s arannyal varrott körös környül zöld csipkés bulya patyolat keszkenő". Szendrő (1759) „egy bulya vászon kendő, egy fekete bulya vászon kendő, sokféle selyemmel varrott". Szilvásvárad (1735) „egy kék és tüdő szín selyemmel a két végin varrott bulya vászon kendőcske". Tiszadorogma (1665) „egy kendő szőr, bulya vászon 1 ''. Már az eddigiekben is láthattuk, hogy több esetben a terítők, kendők, abroszok formáját is leírták a leltárt készítő vizitátorok. A "hoszszas, hoszszúkás, keskeny" jelzőkkel, török, bulya vászon meghatározással felvett leltári tételek mellett sokszor hiányzik a török, bulya vászon jelző, csak a textília formája bizonyítja, hogy ezek is török hímzések voltak. A 17. században kétféle formájú török kendő volt használatban: a négyszögletes terítő és a hosszúkás, törülközőnek használt ún. „pesgir" nevű kendő. Az utóbbiaknak általában csak a két végét díszítették de találunk olyan darabokat is, amelynek mind a négy oldala, keskeny keretbe foglalt sávon belül, ágas virágokkal van hímezve. Ilyen például a sárospataki Református Múzeumban levő parasznyai terítő. Pesgir kendők voltak a következő egyházközségekben: Felsővály (1735) „selyemmel varrott hoszszú kendő". Nagyvisnyó (1753) „egy törülköző forma, selyemmel varrott rojtos kendő". Poroszló (1736) „egy fátyol hoszszas kendő, végin arany és ezüst fonallal varrott, körülötte sík". Ritkábban fordulnak elő az egyházi tulajdonban lévő török textíliák között a selyemből, atlaszból, brokátból készült terítők és abroszok. Ez talán azzal magyarázható, hogy a selyem könnyen rongyolódó, kevésbé időtálló anyag* mint a vászon vagy a gyolcs. A brokát pedig elsősorban női és férfiruhák, török kaftánok, paplanok anyaga volta 17. században. Mindenesetre ezek nyomát is megtalálhatjuk a leltárakban, sőt néhány darab átvészelte az idők viharait és még aránylag jó állapotban ma is megvan. Ilyen például a gönci református egyházközség birtokában levő, az 1799-es leltárban szereplő „egy atlatz török munka, tüdőszín selyem, arany, ezüst virágokkal ki varrott abrosz", valamint a sárospataki Református Múzeumban őrzött brokát terítő, melyet a tiszado-> rogmai református templomban szószéktakarónak használtak. A terítő kétségkívül török eredetű. 5 A vékonyszálú patyolat, száda, a csillogó selyem és brokát térítőkön kívül megtalálhatók voltak a borsodi református templomok úrasztali felszerelései között a „teve szőr" terítők is. Tolcsván 1806-ban volt egy „veress teve szőr keszkenő, Perkupán pedig (1801) a terítő hímzőanyaga volt teveszőr: „egy veress, kék, fejér és zöld teve szőrrel ki varrott bíbor keszkenő". Az utóbbi adat azért is érdekes, mert a török textíliák hímzőanyaga általában a selyem, arany, ezüst színű skófium volt. Űgy látszik a hímzésben is alkalmazták ezt az egyébként csak vastagabb terítők, szőnyegek készítéséhez használatos fonalat. Megjegyezzük még, hogy a tolcsvai terítő anyagának meghatározása, illetve leírása nem pontos. A sárospataki Református Múzeumba került terítő, amely a leltárban teve szőrből készültnek van feljegyezve, a valóságban egészen finom gyapjúból készült. 26
