A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PALÁDI-KOVÁCS Attila: Batyuzó lepedők és elnevezésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
446 PALADI-KOVÁCS ATTILA tudat változása mind oda hatott, hogy a falun élő fiatal nők már nem követik anyáikat. A középgeneráció a faluban még nem szégyenli a batyut, de a falun kívül már igen. A városokban, a vonatokon, autóbuszokon ma már csak idősebb falusi asszonyokat látunk batyuval. A batyuzás történeti múltjáról a tárgy történet inkább csak analógiákkal szolgál. Nagyon figyelemre méltó a hátonhordás és a batyuzó lepedők kontinentális elterjedtségét mutató néhány adat is. Azt látjuk, hogy a nyugati és a keleti szláv népeknél általában ismeretes a batyuzás. Megfigyelték a csehek és morvák 15 , s különösképpen a szlovákok 16 körében. Vannak adataink a lengyelek, a galíciai és a kárpáti ukránok hátilepedőiről is í7 . Ismeretes a fehéroroszoknál 18 . Gunda Béla a szlávok ősi szállítóeszközét látja a vászonlepedőben m . Német nyelvterületen a vászonponyvákat használják pl. szénaszállításra, de nem a hátukra, hanem a fejükre helyezik a terhet. A hátonhordás, a hátikosarak révén, jelentős német térségben isimért, a Német Néprajzi Atlasz tanulsága szerint. Wiegelman G. a hátonhordásról azt tartja, hogy annak gyökerei KözépEurópa keleti részeiben voltak, s a középkor végi német kolóniák idejében, mint egy ,.visszatérő kultúrfolyam" hatolt nyugatra. A szlávoknál a háton való teherszállításnak a legkülönbözőbb fajtáit megtalálhatjuk 20 . A teherhordás megszokott módja olyan mélyen gyökerezik az emberiség egy-egy részénél, hogy azt igen nehezen hagyja el. Európában a fejenhordás területei az ókor, kisebb részben a középkor óta változatlanok. Hazánkban is középkori hagyományokat őriznek a fejenhordás dunántúli és erdélyi területei, s bizonyára nem lehet más a helyzet a batyuzás és a vállon hordott átalvetők esetében sem. A török kiűzése után meginduló migrációval északról a Kárpát-medence különböző részeibe, főleg az Alföldre került magyar és szlovák csoportok szívósan őrizték teherhordó módjukat. A Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse) XVIII. századi szlovák telepes falvainak népe napjainkig fenntartotta a batyuzást, pedig a környezetében levő magyarok és németek a fejükön szállítják a terhet 21 . A Szilágy megyébe (Magyarpatak, Réz^hegység vidéke) telepített szlovákok is megtartották a batyuzást 22 . Sorolhatnánk az alföldi palóc és szlovák települések batyuzását dokumentáló adatokat is 2:! . A tárgytörténeti analógiákból feltételezhető, hogy az Északi-Kárpátok középkori lakossága (szláv, német, magyar, vlach) már ismerte a vászonlepedővel történő teherszállítást. Kínálkozik a feltevés, hogy ezt a teherhordási módot a magyarságnál egészében szlovák hatás, együttélés eredményének tekintsük. Az interetnikus kapcsolatok azonban nem értelmezhetők ennyire leegyszerűsítve, tisztázásuk még sok erőfeszítést követel. A tárgytörténeti bizonyítékok hiányát, a nyelvtörténeti eredmények sokban pótolhatják. Néhány példát már most is idézhetünk, bár még messze vagyunk a terminológia átfogó elemzésétől. A teher elnevezésére megyénk nagyobb részében is használatos batyu szónak megfelelő jelentésben a középHSzlovák dialektusban a batoh szó ismeretes. A két szó genetikus kapcsolata nyilvánvaló. Bednárik R. szlovák kutató feltevése szerint a magyar szó a szlovákból származik 24 . Ezzel szemben a magyar nyelvtudomány bizonyította, hogy a magyar batyu
