A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
BALASSA Iván: A tokaj-hegyaljai német telepítések történetéhez
295 A TOKAJ-HEGYALJAI NÉMET TELEPÍTÉSEK TÖRTÉNETÉHEZ évet nem kapnak (1756—1757), akkor nem tudnak semmi eredményt felmutatni 26 . Ezzel összevág az is, hogy 1752-ben építenek Károlyfalván kocsmát (popina) 27 . Vizsgálódásaink eddigi eredményeképpen tehát kétségtelenül megállapíthatjuk azt, hogy Rátka és Trautsonfalva 1750 nyarán telepedett be, míg Károlyfalva csak két évvel később, 1752 nyarán. A nevek arról is tanúskodnak, hogy az előbbi faluból az utóbbiba több család települt át. A betelepülés azonban nem egyszerre történt, hanem feltehetően hosszabb folyamat lehetett. Ezzel kapcsolatban Hercegkútra és Károlyfalvára érdekes tanulságokat rejt magában 1750—52—1760 között az anyakönyv* továbbá a két falunak 1759-ben készült összeírása 28 . Először is az 1750—54. közötti neveket sorolom fel, meg kell azonban jegyeznem, hogy a legtöbb esetben magyar anyanyelvű lehetett az anyakönyvvezető, mert a nevek helyesírása sok esetben hibás vagy éppen ingadozó, illetve a magyarhoz való hasonulást tükrözi (pl. Baumgartner — Paumgartner, Progli — Brogli, a magyar sz-t használja), természetesen a neveket úgy közlöm, ahogy azt írva találtam. A dűlt betű azt jelenti, hogy a név már 1750—54 között előfordul, de megvan az 1759. évi öszszeírásban is 29 . A nevek után tett számok az első előfordulási évet jelzik. Az anyakönyvekből igyekeztem elsősorban azokat a neveket kiírni, melyek valószínűleg egy teljes családot jelentettek vagy éppen a családfőt jelölték. 1750—54. Bandgartner (52), Béli (51), Bistrickager (50), Bogii (52), Braun (52), Brider (53), Czeter (51), Dejst (52), Djem (53), Digisser (52), Donacher (54), Eberli (52), Espach (53), Fejler (53), Fejtel (5J3), Fezer (54), Fischer (51), Fraj (52), Frer (50), Friderich (54), Friter, Fricker (53), Gaszpergni (51), Götz (53), Graff (52), Grantzer (53), Geiger (54), Grimm (51), Gripf (52), Guzner (54), Hajpach (51), Halbritter (51), Harmer (53), Hausser (51), Heindl (52), Helli (52), Hermli (54), Herzer (52), Hess (53), Hott (51), Hotetzpach (51), Hostreiser (52), Hirholzer (54), Histner (52), Hirtrotiz (53), Hörbli (52), Hoffmann (53), Hőssel (53), Huimger (51), Hulm (51), Hűlt (53), Huberi (51), Kaufmann (52), Kapp (52), Karly (51), Kelterian (51), Kempel (52), Ketarain (51), Keller (53), Kiszner (51), Kienner (52), Klemer (52), Klainer (54). Krimer (52), Krumer (52), Knecht (51), Ladoll (54), Lauber (52), Leutner (54), Magt (52), Mates (51), Martti (52), Mayer (51), Miller (51), Morn (51), Narz (53), Neuburg (53), Oberstin (54), Oilmayr (51), Ostenwald (52), Ostrbalch (51), Pahler (51), Pauthortner (51), Pasch (52), Paschtofer (53), Paumgartner (53), Patser (53), Paumter (53), Peifer (51), Peder (53), Pillér (53), Prin (52), Progli (53), Purchard (51), Puz (52), Psafer (54), Rach (51), Riker (54), Ritin (51), Roth (51), Schent (51), Schuterni (51), Schmid (52), Schorer (53), Schaiblek (51), Schaub (52), Schiller (54), Spulak (51), Stoigemer (51), Strobhar (52), Straub (54), Stapert (51), Steger (54), Stolz (51), Stoller (51), Strobhauser (52), Stainother (52), Suter (54), Taifl (51), Taufler (50), Theis (53), Tigiser (53), Treier (52), Trimk (54), Trofster (53), Türk (53), Ulmayr (54), Viel (52), Volt (52), Wagler (51), Weiner (53), Weis (52), Wenzel (50), Wey (54), Weln (54), Ziegler (53).