A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
FINTHA István: Madártani adatok Borsod-Abaúj-Zemplén megye faunájának ismeretéhez II.
528 FINTHA ISTVÁN lentéteképp gyakoriak szűk szurdokai (Ördögvölgy, Ósva-völgy és Komlóska-völgy egy része), s nem ritkák a csupasz sziklás felszínek (Pengökő, Tolvajkő, Sólyomkő). Az alacsony alföldi térszín hirtelen csap át a magasabb vonulatok régiójában majd ezer méterig emelkedő csúcsok, hátak világába, melyek határainkon áthúzódva, összekötő kapcsot létesítenek a Közép-Dunamedence síkságai és a kárpáti koszorú hegyláncai között 2 . Vegetációjában a nyílt, füves társulásoktól a tölgyes, majd bükkös zónákon át, a fenyvesig, minden megtalálható. Fenyőerdei ugyan nem klimaxegyüttesek, de jellegük madártanilag helyt-helyt ahhoz hasonlít. Nemcsak növénytakarójában tart szoros rokonságot a Kárpátokkal (északi része geobotanikailag a Carpathicum flóratartományához csatlakozik 1 '), hanem éghajlata is a tőlünk északabbra fekvő hegyvidékekéhez hasonló. Hűvösebb, hidegebb telű, csapadékosabb. Bacsó Nándor szerint' 1 hazánk e tája már a Köppen-féle klímabeosztás Dfbx-szei jelzett éghajlati csoportjába tartozik (júliusi középhőmérséklete 22 °C-nál alacsonyabb; csapadékeloszlása nagyjában egyenletes, egy nyári, illetve tavaszvégi maximummal). Előhegyeinek, periférikus dombjainak déli oldalai sztyepplejtőikkel, vagy száraz tölgyeseikkel viszont már a mediterrán viszonyok több vonását viselik. Mindezek erősen okai kialakult madárfaunája sokrétűségének. Hegységünk hajdan még inkább bővelkedett, ám jelenleg sem szegény madárfajokban. A korábbi idők leggyakoribb fajaira a terület számost földrajzi neve ma is utal. Közülük minden válogatás nélkül idézem a legismertebbeket: Baglyaska (hegy Sátoraljaújhely mellett), Bagoly-kút (forrás az Aranyos-völgyben), Hollóháza (kerámiagyáráról ismert nevű község). Hollós-csúcs (Tállya közelében), Hollóstető (kettő is: egyik Komlóskától délre, másik Tállyától keletre), Kányahegy (Hollóházától délre), Krakóhegy (a holló szláv neve: krak; Abaújszántó szomszédságában), Nagy-Rigócska (hegy, Tolcsvátói nem messze), Nagy sas-patak (Erdőbényétől északra), Saskút (hegy Mogycróskától délnyugatra), Sólymos (hegy Hosszúkő közelében), Sólyomkő (csupaszon álló sziklacsoport, illetve hegy, Hejce határában), Szarkakút (forrás Bodrogolaszi mellett, belőle ered a Szarkakútpatak); — s a többi. E kis felsorolás csaknem 'magában is megadja a Zempléni-hegység madárfaunája régi képének néhány erősebb vonását, hisz a helynevek a holló (krak), rigó, szarka mellett elsősorban a környékre még mindig döntően jellemző ragadozók (sas, kánya, sólymok, baglyok) egykor sűrűbb előfordulásait mutatják.
