A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

518 NAGY GÉZA esze, vigyázzon magára, én nem ülhetek mellette. Ha meg olyan, akkor úgy se lehet megőrizni." Az 1930-as évekig nem sok bál múlt el, hogy verekedés ne lett volna. Igaz, hogy itt nemcsak a falusi fiatalság vett részt, hanem a tanyákból, a környező falvakból is jöttek a legények. A felszabadulás után a különböző szervezetek rendezték a bált, de már csak a sátoros meg az állami ünnepeken, meg ha valami rendkívüli dolog volt, mint a bevonulóknak rendezett bál. Napjainkban pedig az évi bálokat a különböző szervezetek között osztják el, de a fiatalság lemezjátszóvá] gyakran rendez össztáncot a kultúrházban. A régi bálokban a bál rendezői a cigánynak vacsorát adtak. Míg a cigányok vacsoráztak, a lányok nem mentek haza, hanem a tánchelyen körbefogóztak és karikába táncoltak. A fiúk pedig ezalatt a kocsmába mentek. A bálban a tánc végeztével illetlen volt beszélgetni a lánynak a legénnyel. Nem is maradtak a legény mellett a lányok, csak esetleg azok, akiknek már nemsokára volt az esküvője, hanem visszamentek a cimborákhoz. Az első világháborúig a táncmulatságokon kizárólag a csárdást táncolták. ,,Az vót az igazi, ott megmutathatta a legény is meg a jány is, hogy tud táncolni, mer ott ki kellett rakni. Most meg mán csak beáll a többi közzé, oszt úgy csavargati magát, mintha bascsikarása lenne." Az első világháború végével kezdett elterjedni, a húszas években pedig általánossá lett a csárdás mellett a vansztepp. A 30-as években a táncmulatságok táncrendje teljesen a városi táncokhoz igazodik. A tangót, keringőt, foxot táncolták egészen az 50-es évek közepéig és ritkán még a csárdást is táncolták. Ma azonban már csak a modern táncokat táncolják, a csárdást nem is tudják, vagy ha tudják is, de ósdinak tartják. A városi táncokat a fiatalság a tánciskolában tanulta. Vándor táncmester tanított, de volt olyan is, hogy vállalkozó szellemű, jól táncoló városi iparoslegény szervezett tánciskolát a téli időszakban 3—4 hétig. Amíg régen a tánc után a fiút otthagyta a lány és a barátnőihez ment vissza, az ötvenes évek közepétől ez megszűnt. Nem botránkozik meg már senki azon, hogy a fiú a lánnyal maradt két tánc között, azon sem, hogy kimegy vele a bálból levegőzni, de nem bűn már az sem, ha a lány a büfében valamilyen italt fogyaszt a fiú kínálására. A fiatalok a téli mindennapos találkozások, a nyári báli esték, ünnepi délutánok alkalmaiban találkoztak. Ezeken a találkozásokon azután kialakult lassan a lányok, legények egymásközti kapcsolata. A fiúk és lányok között a szeretőcskézés már az iskolában megkezdődött, azonban ebből csak ritkán lett házasság. A legények házhoz járására, az udvarlásra csak akkor került sor, ha már nemsokára a lakodalom következett a két fiatal között. Ez azért történt így, mert a fiú addig nem házasodhatott, míg le nem szolgálta a katonaidejét, de a lányok közül is csak kevés ment férjhez a 18. életévének betöltése előtt. A lányos házhoz való járásnak megszabott ideje volt. Kedd, csütörtök és szombat este mehettek a legények. Ha valakinek biztos menyasszonya volt, az mehetett vasárnap is. Egyéb napokon, de különösen pénteken nem illett. Mi volt a feltétele annak, hogy a fiú a lányos házhoz járhatott? Elsősorban az, hogy megegyezzen a lánnyal. Miután már összeszokott,