A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

A KARCSAI PARASZTIFJÜSAG TÁRSASÉLETE 501 szépen felfésültük, befontuk, osztán így ikoszoróba feltettük a hajunkot a fejünkre. 14 esztendős koromba mán így hordtam koszoróba." Az első világháborúig a lányruházat, illetve a viselet a következőképpen alakult. Kapott a lány egy pár csizmát ünnepre, egy párat hétköznapra. Felső ruházatra 3—4 kabátot (szoknyát), mindegyiket 4 szélből fehér, piros, kék, zöld vagy rózsaszínben. A szoknya, illetve a kabát felett ráncoskát (szűk, testhezálló blúz) vagy lityát (bő blúz) hordtak. Fejükre delinkendőt tettek. Téli ruhaként borítót, nagykendőt és kázsmérból készült nyakbavaló kendőt viseltek. A szoknya vagy kabát alá alsószoknyát vettek gyolcsból ünnepi viseletként, az alsószoknyához pedig ingvállat A hétköznapi viselet is ilyen volt, csak olcsóbb anyagból és alsóruhakénl vó^szonpendelyt és ingvállat hordtak, de a vászon ingváll mell- és ujjrésze gyoccsal volt borítva. Nyáron az ünnepi lábbeli a magas szárú fűzős cipő volt. Nem mindenkinek volt több rendbeli ruházata, de a legszegényebbnek is volt egy-két rendbeli. A szoknya és blúz anyaga: libertinselyem, selyembatiszt, moll, grenadinselyem volt. Adatközlőim szerint: „Az őtözködésbe is vittük magunkot. Ráncoskába meg kabátba jártunk. De mán nem olyanba, mint azelőtt, ha ódalgombos ráncoskába, meg lerakott kabátba. Kötőt nem hordtunk, csak a világháboirú után varrtunk vállaskötőköt. De még mikor a lerakott ruha vót a divat, akkor csak vosárnap estére meg a bálba kötöttünk elibünk kötőt, de az csalk a derekunkig ért. A kabát ímeg négy szélbül vót. A kabát alatt alsószoknyákot hordtunk. Vót olyan is, aki 6—8 alsószoknyát is felvett. Én csak két alsószoknyát hordtam, meg rajta a felsőruhát, de ki hogy hordta. Sok úgy is csinálta, hogy még az alsószoknyára is fodrot varrt, hogy többnek látszódjon. Oszt ha valaki azt akarta, hogy soknak látszódjon, hát a combjának a közepitül fodrot varrt rá. Vót olyan kabát is, hogy a fodron felül rács vót varrva, oszt abba pántlika vót húzva. Olyan vót a kabát, mintha kötő lett vóna elibe kötve. A kabáton felü] ráncoskát meg lityát hordtunk, ódalgombolóst, de olyan ráncoskát, hogy még a gallérja is ráncos vót. Olyan kabát, mint nekem vót, akkor nem vót a faluba senkinek, mer mamám varrta a ruhát, hát csak nekem varrta úgy. A ráncoska gallérját is olyan apró gyöngygalárizzsal kivarrtuk. Elsőbe csak simahátú ráncoslka vót, de ótán mán húzotthátú vót. Ez mán akkor vót mindenkinek, mikor én nagyjány vótam, úgy a világháború után. Arra is csipkéit tettem, oszt úgy nézett ki, mint a rácsos kabát. Az ódaiára meg a csipke közzé piross gombot varrtunk, amelyik olyan vót, mint egy cseresnye, de fábul vót a gomb. A ruha színe meg piros, kék, ződ, rózsaszín, égszínkék. Míg a jány fiatalabb vót, addig a világosabbat vették, de mikor mán vénebb vót a sötétebb színt vették. Nekem mán tizenkét éves koromba megvették az ünneplő ruhát, a jány ruhát. A konférmálás tiszta fehérbe vót, a bálba is abba mentek a jányok. A fejre fejrevaló kendőt tettek. Csak ha lakadaloimba vagy templomiba mentek, akkor vóta hajadonfint. A kendő fehir, kék, drappszínű vót, de mindenféle mezzei virág vót benne." Az első világháború után a ruházkodásban bizonyos változás következik be. A szoknya, ráncoska helyett igen hamar tért hódított a viganó, az egybeszabott városi ruha. Az alsóruhánál is felváltja a pendelyt és az