A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
SELMECZI KOVÁCS Attila: Gerendavázas épületek felállítása Észak-Borsodban
GERENDAVÁZAS ÉPÜLETEK FELÁLLÍTÁSA ÉSZAK-BORSODBAN 493 4. kép Az épületváz felállításának hagyományos technikája ollók segítségével. Rekonstrukció. Szőlősardó A falkeret felállításainak sorrendje változhatott. Előfordult, hogy először a rövidebb falat képező keretet állították fel, amikor csak két ollót vettek igénybe négy ember segítségével (Gömörszőlős). Említették azt is, hogy olló nélkül támasztották fel a két szélső sarokgerendát összefogó keresztgereindából álló keretet (Sajónémeti). A rövidebb falkeret felállítása után a közbeeső oszlopakat egyesével állították a talpfákra és a koszorúgerendát kötéllel vagy csigával emelték rá a sarokoszlopoikat összekötő keresztgerendákra. Ebben az esetben a keresztgerendák helyezkedtek el alul, ami az újabb építési eljárás jele. A gerendaváz ollók nélküli hagyományos felállítási technikája volt az, hogy az elkészített alapkeretre egyenként állították fel az oszlopokat. Majd állványzatot építettek és kötelek segítségével a több darabból álló koszorúgerendát felvonták és részenként illesztették az oszlopok felső csapjaira. A koszorúgerenda darabjait fent erősítették össze egymással. Ezután húzták fel az állványzatról a keresztgerendákat és rögzítették az alattuk húzódó hosszanti gerendákba. Az épületelemek egyenkénti, kézi erővel történő felállítása az újabban épült kisebb méretű favázas épületek felállításánál gyakoribb, mint az ollók használata. Amikor az épület kerete állt, a koszorúgerenda mellé végig létrákat vagy deszkákat fektettek le, ami állásként szolgált. Középre is tettek deszkákat. A keresztgerendák tartották meg a hosszú létrákat és deszkákat. Két ember a szélekre állt, egy meg középre. Az összeácsolt szarufapárra kötelet kötöttek. Ha a szarufákat kakasülő fogta össze, akkor annak a közepére kötötték a kötelet. Régen nem használtak a csűrök tetőzetének kiképzésénél kakasülőt l8 . Csak újabban csapolják a szarufák felső végétől, az üstöktől 1,2 méterre vízszintesen az összekötő lécet. Ha nem volt ez a szarufapárokon, akkor az üstökre vagy az egyik oldal felső végére erősítették a kötelet. A középen álló ember húzta a kötélnél fogva felfelé a szarufát. Alulról villával többen segítették. A két szélen álló ember megemelte a szarufapár végeit, amikor az a megfelelő -magasságba ért. Majd a szarufa végeit beállították a koszorúgerendán levő fészkekbe. „Kettő szögezte a két szélén, a középső fogta, az ács alulról nézte. A fejsze nyelével nézve igazította őket" (Sajónémeti). A szarufákat az épületváz egyik végétől elindulva egy méterenként rakták fel sorban. Amikor ezzel elké-