A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

BARTHA László: Teherhordó eszközök Domaházán

466 BARTHA LÁSZLÓ Asztalkendő. Az 50x50 cm-es asztalkendőt mindennap használják a faluban. Méretei nem teszik lehetővé nehéz teher vitelét, kevésbé erős, inkább pamutos fonálból szövik. Az előbb leírt teherhordó eszközzel szemben használatának köre leszűkült, funkciója specializálódott. Kizárólag ételneműek hordására szolgál. Asztalkendő közepére helyezik a nem törékeny zománcedényt, lábost, vagy fazekat fedővel, tetejére teszik a kenyeret vagy tésztát, majd a négy sarkát összekötik. Kézben lógatva viszik benne az ételt a határba. Gépléskor szintén forgalomban van, de gyerekágyas asszonynak vendégségbe, lakodalomba, keresztelőre is visznek így ételt, töltött káposztát, sült csirkét. Ilyenkor is asztalkendő a neve, de mondják poszriízos kendőnek is. Gyerekhordó lepedő. A hamvassal, abrosszal rokon teherhordó eszköz, amelynek már csak az emléke él Domaházán. A mezőre, határba járó asszony sokszor magival vitte gyermekét. Adatközlőim említik, hogy valaha hosszú lepedőbe (75—80x150 cm-es) kötötték a gyereket, s úgy vették fel a hátra. így hordták a cigányok is, s talán ezért elhagyták. A gyereket szorosan becsavarták, már a 4—5 hetes csecsemőt is, a századfordulótól kezdve pedig pólyában vitték ki a gyereket a határba. A föld szélén felállították a bellőkót, összeállították a 3—3 lábú vitorlát, majd rákötötték a lepidőt, abba helyezték el a gyereket. Lepidöt csak a bellőke készítésére használtak, abba soha nem vitték a gyereket. A botokat a bellőke készítéséhez vagy kocsin vitték ki, vagy a hamvas tetején, keresztben átdugva. Kantár. Anyaga miatt soroljuk a kendőfélékhez. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a kantár 1. jelentése ,,az állat bokáját, homlokát, pofáját, farkát és orrát átfogó, szíjakból, esetleg szemellenzőből álló lószerszám . . ., 2. jelentése, amely a népnyelvben általános „valaminek az elhelyezésére, vagy viselésére karra, szögre, vállra akasztható, szíjból, vagy zsinegből (olykor háncsból) készült ritka, hálóforma tárgy".

17 A kantár eredeti 1. jeleintése valamelyik török nyelvből került a magyarba, bár az átadó nyelvet még eddig nem sikerült kimutatni. írott forrás a XVI. század végéről van a kantárról

18

. A 2. jelentés a teljes alaki hasonlóságon alapuló névátvitellel keletkezett, s kifejezi az ételhordásra alkalmas fonadék lényegét. Még ma is él a kantár emléke, bár az 1930-as évektől kezdve csak elvétve használják. Cigányasszonyok verték kenderfonálból, s az így elkészített gatyamadzagot eladták vagy élelemért elcserélték, s az asszonyok maguk állították össze. Megfigyeltem, hogy a domaházi kantár nagyobb az ország más vidékein használatos kantároknál, szélesebb madzagból készült, tartós. A fonadék összetételeinél kis posztókorongokat varrtak rá az asszonyok. A kantárba rátát, csereprátót (1—2 literes cserépedény) tettek, s kézben lógatva vitték a határba az ételt. Régi, kipróbált eszköz volt, mégis szívesen elhagyták. Nem szerették, mert „ha megakart a lábok, eltört a rátó". A századfordulótól kezdve — bár még hozzávetőlegesen harminc évig él a kantár — a gyári készítésű zománcos ételhordót viszik szívesebben, amelyet /casztrojnak mondanak. Más, a rátához ha-