A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

DOBROSSY István: A parasztgazdaságok szerkezete és a rostnövénytermesztés kapcsolata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

416 DOBROSSY ISTVÁN sonlóan az Alföld falvaihoz — a kender gyorsabban kiszorult a határból, s ez a kiszorulás párosulva a termékek iránti igény csökkenésével, a termesztés megszűnését is jelentette. A zárt hegyvidéki falvakban viszont, mert a paraszti, házi előállítású textilkészítmények iránti igény az elmúlt évtizedig lényegében megmaradt, csupán a határból szorult ki. Olyan folyamatnak lehettünk tanúi, amikor a kender a kertek alatti termesztésből kikerült a határba, s ezzel együtt járt a termelés mennyiségének növekedése, majd a határból — a textilkészítmények iránti igény nagyon lassú csökkenésével, más növényféleségek termesztésének kiszélesedésével — újból visszaszorult a házak, kertek, illetve a kerti jellegű termesztés keretei közé. Ez pedig a kendertermesztés és feldolgozás, a saját szükségletek paraszti előállítás útján való kielégítésének és a felesleg vándorkereskedelem útján való értékesítésének utolsó, a megszűnést jelző folyamata. Az előzőekből megállapítható, hogy a vizsgált három megyében a mezőgazdaság kapitalizálódásának lassú ütemű és területi egyenetlenségeket mutató folyamata a hagyományos jellegű paraszti gazdálkodás továbbélését biztosította, elősegítette a parasztgazdaságok rugalmas igazodását. A parasztgazdaságok nagyon lassú szerkezeti változásába a rostnövénytermesztés és feldolgozás lényegében szervesen beilleszkedett, illetve csak az 1950—60-as években számolódott fel, szűnt meg. Ez teszi érthetővé —anélkül, hogy a feldolgozás valamennyi eszközének történeti fejlődését bemutatnánk — hogy a gépi foinóeszközök Magyarország északkeleti részének falvaiban akkor jelentek ímeg, amikor már országosan elterjedtek, s akkor terjednek el, amikor pl. az Alföldön a paraszti rosttermesztés és feldolgozás már elveszítette jelentőségét. Az új eszköz ezen a területen úgy honosodott meg, hogy a paraszti kendertermesztés területének folyamatos csökkenése kapcsolódott hozzá. A gépi fonóeszközök megjelenésének mégis nagy szerepe és jelentősége volt. A termesztés és feldolgozás folyamatában nagyobb munkaintenzitású eszközök általában nem jelentek meg, s a .megtalálható formák (a törés, tilolás, áztatás, dörzsölés, szöszminősítés különböző eszközei) szinte évszázadok alatt változatlanok maradtak. Az előkészített rostanyag fonallá sodrása az egyetlen olyan munkafolyamat, amelyben megjelent és elterjedt egy nagyobb munkaintenzitású eszköz, de ebben az esetben sem beszélhetünk eszközváltásrór'-'. A fonás eszközei közül a kézi és gépi fonószerkezetek egyaránt jellemzői területünknek. A kézi fonóeszközök (egyszerű vagy kézi guzsaly) a rostanyag rögzítésére szolgáló segédeszközök. A fonás szempontjából olyan racionális fejlődés eredményei, amelyben a testen való rögzítéstől (övguzsaly) vezet az út a test mellett elhelyezhető (talpas vagy szárnyas guzsaly), majd a testtől független (székes guzsaly) foinóeszköz kialakulása felé. Ezeknél az egyszerű fonóeszközöknél és változataiknál időbeli elterjedést nem tudunk vizsgálni, mert előfordulásuk valamennyi helyén a napjainkban is megtalálható formákat ismerik emlékezet óta. A munka mechanizmusa tekintetében a fonóeszközök (másik csoportját — az előző eszközök racionális továbbfejlődését — a gépi fonószerkezetek, vagy rokkák (kerekes guzsalyok) alkotják. A rokkák a rost megfonásának paraszti eszközkészletében a legfejlettebb fokot képviselik. Termelékenységük háromszor-négyszer nagyobb, mint a hagyományos munkaeszközöké. Meg-