A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban

392 PETERCSÁK TIVADAR nál a türr-be, levétel közben pedig a türr-ki szóval biztatják. Az ökrök és tehenek vezetésére nem használtak gyeplőt, a gazda láncon vezette a bal oldali állatot (22., 23. kép)

l<i;!

. Ezért is hívják a bal oldali ökröt kezesnek, a jobb oldalit rudasnak

11

". A vonómarhát balra a prukkk, jobbra a csááá szavakkal irányítják

1

*

5

"'. Ha balra akarnak kanyarodni, a rudasnak szólnak: prukk-ide Manci!, ha jobbra, akkor csááá-ide Kedves! — mondják a kezesnek. Az indítás a na, no szócskával, a megállás a hóóó, a hátrálás pedig a hőőők v. hők-te szavakkal történik. Ha azt akarják, hogy a marha oldalra mozduljon, rászólnak: jarto-nee! Amikor behajtják az ólba, utána kiáltják: helyedreneee! Az ökröket és teheneket ostorral hajtották. Az ostornyelet hosszú, egyenes faágból vágták ki, a végén rövid csonkokkal. Ide hurkolták a régen kenderből font, újabban pedig üzletben vásárolt ostorszíjat. A szarvasmarhát szekérbe, szánkába fogják, és szántanak vele. A lovas szekértől és lovas szánkától a tehenes szekér és tehenes szánka kifejezéssel különböztetik meg. Az ekét a tézsla

iGG köti össze a járommal. A tézsla részei: rúd, ajafej (fából v. vasból készül, ebbe illesztik a jármot és a vonószöggel rögzítik), tézslakarika. Az ökrök vezetése a férfiak dolga volt, a tehenet azonban a nők is elhajtják. A tinót csak akkor fogják ekébe, ha a szekeret már megszokta. Szántáskor drótból készült szájkosarat^

67 kötnek a marhák orrára, hogy ne nyúljanak a fű után. A tehén legfontosabb haszna a tej, régebben különösen nagy jelen-