A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban
SZARVASMARHATARTÁS EGY HEGYKÖZI FALUBAN 335 egy kicsivel többet kaptak. A csordás kommenciójához néha 1—2 liter paszuja (bab) is járt házanként, a bikagondozásért pedig külön pénzösszeget kapott az államtól. A községnek nem kellett bojtárt fogadnia, a pásztor legtöbbször egy fiúgyermeket tartott maga mellett a legeltetési időszakban. Fizetsége a napi koszt volt, és egy évre való bakancsot, egy öltözet hátköznapi és ünnepi ruhát kapott a csordástól. A pásztorok viselete általában megegyezik a szegényparasztokéval. Az első világháború körüli évekig gatyát, vászoninget, hidegebb időben lajbit hordtak, a lábukra pedig szíjakkal rögzített bocskort húztak. A csordás legfontosabb szerszáma a rézből készült kürt, vásáron szerezte be. Az állatok tereléséhez volt szükség a karikás ostorra, amit a pásztor font. és mindig magával vitt a legelőre. Az ennivalót és bicskát a bőrből készült, és rézgombokkal díszített gombos tarisnyában hordta magával. Régen ebben tartották a tűzgyújtáshoz szükséges kavakövet és taplót is. A tarisznyára akasztva vitte magával a fából faragott ivókanalat. Az ostor mellett mindig volt egy botja is, amit rendszerint barkócafabot készített. Az előre kinézett hajtást késsel sűrűn bevagdosták, és csak két év múlva vágták ki, mire jó rücskös lett. Hogy tartósabb legyen, tűz fölött megpörkölik, lehúzzák a héját, majd egy napig oltott mészben tartják. A mésztől lemosva zsírral kenik be, és a napon megszárítják 75 . A csordás maga gondoskodott élelmezéséről. Otthon ebédelt, mertnyáron minden délben hazahajtotta a jószágot, délelőtt és délután pedig egy darab kenyeret vitt magával. Ősszel már nem járt haza a csorda, ilyenkor a felesége vitte ki az ebédet a legelőre. Szokásos volt a faluban a pásztorok megajándékozása a nagyobb ünnepek és a géplés (cséplőgéppel való cséplés) alkalmával. A csordás pünkösdre lángost vagy kalácsot kapott azoktól a családoktól, akinek marhája járt a legelőre. A számukra készített lekváros, túrós és kásás lángost a pásztor felesége szedte össze a reggeli kihajtáskor. Karácsonykor kántálni is jártak, és a Mennyből az angyalt elkürtölve köszöntőt mondtak a házban. Ekkor is lángost adott a háziasszony, de a csordás kulacsot is vitt magával, ebbe gyűjtötte össze családonként az egy-két pohár bort™. A tehéncsorda első kihajtásának idejét mindig az időjárás és a fű minősége határozta meg. Május elején mindig kihajtottak, de ha elfogyott a takarmány, még április végén is. Tavasszal már nehéz a takarmányozás, főleg az itatás, mert „érzi a füvet", könnyen elszalad. A hajtás különös gonddal történt, elsősorban a legelőre először kijutó borjúknál. Ilyenkc:: minden kisborjút kísért valaki a családból a csordával egészen a legelőig, mert könnyen elkóborol a többitől. Az első kihajtáshoz fűződik néhány mágikus szokás, amelyek az állat megóvását és gyarapodását célozták 77 . Az asszonyok szentelt vízzel hintették meg, és Szt. János napkor (jún. 24.) megszentelt tisztesfűvel füstölik a marhákat, miközben ezt mondták: „Eredj isten segítségével!" Ekkor etettek meg a jószággal egy keményre főtt tojást is, hogy olyan kerékre és kövérre hízzon a legelőn 78 . Augusztusig minden reggel 5 óra körül hajtott a csordás, utána a nappalok rövidülésével egyre később. A kihajtást és a kürtölést attól függően, hogy melyik legelőre ment a csorda, a felvégen vagy az alvégen kezdte.
