A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban
SZARVASMARHATARTÁS EGY HEGYKÖZI FALUBAN 333 tetett, a jószágra is jobban kellett vigyázni, mert könnyen kárt okozott 57 . Az 1920-as évekre az ugarterület erősen megcsappant, ezután a külön legelőre jártak az ökrészek, a néhány darab ugarföldön mindenki csak saját ökreit legeltethette. Az 1940-es évekre az igavonó állatok külön legeltetése teljesen megszűnt. A korabeli közbirtokossági jegyzőkönyvek szerint a közgyűlés olyan határozatot hozott, hogy ,, . . . külön legeltetés nem lesz, az igavonó is csak arra a részre járhat, ahová a csorda marha és az igavonó után a csordás fizetéséhez felerészben kötelesek hozzájárulni" 58 . A fejősteheneket és a borjakat mindig a falu körüli legelőkre hajtották. 1826-ban 239 hold legelője van a falunak 59 . Ezután fokozatosan csökkent a legelőterület: 1895-ben 183 kat. h. 60 , 1935-ben 129 kat. h. 61 , 1969-ben pedig 102 kat. h. 62 . A legelőkkel együtt csökkent a szarvasmarhák száma is, ugyanakkor nőtt a rétek területe. Három közepes minőségű legelője van a falunak: a Sztavlinc, Kishegyalja v. Szkalkaalja nevű dőlűben, és a külön legeltetés megszűnése után a Kányahegy is csordalegelő lett (8. kép). Mindhárom legelőn szarvasmarhákat legeltettek, csak a kondás hajtott a Szkalkaalja egyik részébe. A közös tulajdonú legelőkön kívül időszaki legelőnek használták a réteket és a gabonafélék tarlóit a termés betakarítása után 63 . A tarlókat behordástól az őszi szántásig járta a csorda. Itt sokkal több füvet találtak az állatok, mert a legelők ekkorra már jórészt kisültek a nyári melegtől. A község állattartó gazdáit tömörítő szervezet a Közbirtokosság volt, ez intézte a legelővel kapcsolatos ügyeket, gondoskodott a legelők karbantartásáról, a legeltetés megfelelő rendjéről, és intézte a pásztorok fogadását 64 . A legelőket rendszerint évente egyszer, általában tavasszal gondozták, megtisztították a bokroktól, hantoktól. A közmunkára minden gazda a legelőre kijáró szarvasmarha után volt köteles kiállni meghatározott számú napra 65 . A legelőortásnál a bokrokat, töviseket ortókapával vágták ki, vasvillával összehordtak egy helyre, majd elégették. A közbirtokossági jegyzőkönyvek szerint elég sok probléma volt a közmunkákkal, nem mentek mindig időben az emberek. 1947-ben úgy határozott a közgyűlés, hogy „aki makacsságból közmunkába ki nem áll, 10 forint napi díjat köteles meg fizetni, amiből a vezetőség más munkást fogad. Aki pedig tényleg nem képes kiállni, a közgyűlés a vezetőségre bízza napidíjának méltányolását" 66 . A gazdák a legeltetési jog alapján hajthatták ki állataikat a legelőre. A jogok számát a földterület határozta meg, egy fél telek (9 kat. h.) után három jog járt. Jogomként egy számos állatot hajthattak ki. Egy két éven felüli szarvasmarha, vagy két db 2 éven aluli növendékmarha, ill. két juh és két kecske adott ki egy számos állatot 67 . Gyakran előfordult, hogy valaki több marhát hajtott ki, mint amennyi a joga után megillette, ezt túllegéltetésnek nevezték, és az 1940-es években minden marha után 15 forintot kellett fizetni. Az állattartó gazdák a legelő használatáért fűbért fizettek, 1951-ben számos állatonként 38 forintot. Az így befolyt összegből fedezték a bika takarmányának egy részét és az adminisztrációs kiadásokat, fizették a közbirtokossági tisztségviselők (elnök, községgazda, pénztárnok) tiszteletdíját és a pásztor házának adóját.
