A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
DANKÓ Imre: Adalékok a régi mértékek funkció- és jelentésváltozásos továbbéléséhez
ADALÉKOK A RÉGI MÉRTÉKEK TOVÁBBÉLÉSÉHEZ 323 a majdnem monokultúrás vidéken több jómódú mezőváros fejlődött ki. Felemelkedésük, gazdagságuk alapja — akárcsak sokhelyt másutt, külföldön is — a szőlőmüvelés, bortermesztés, illetőleg a borkereskedelem volt. Ezzel kapcsolatosan alakultak ki helyi mértékei, amelyekhez erősen ragaszkodtak. Ezek a helyi mértékek főleg bormérő eszközök, leginkább hordók voltak 11 . A régi mértékek az egykorú ismertetéseken és a különböző levéltári anyagon kívül még mai vagy a közelmúltban készült feldolgozásokból is megismerhetők. A feldolgozások között külön helyet foglalnak el a lexikonok, szótárak, különösen a táj szótárak, amelyek betűrendben sorra ismertetik a régi, de neveikben még élő mértékeket. Legtöbbjük át is számítja őket a méterrendszerre. A magyar lexikonok közül ilyen szempontból legalaposabb a Pallas Lexikon i2 . Talán azért, mert amikor készítették, még nagyon közel volt, és kevésbé tűnt el a régi, a méterrendszer bevezetésével elsorvadó régi mértékek változatos világa. A feldolgozások jellemzője az, hogy főleg történeti vonatkozásokban foglalkoztak a régi mértékekkel, holott a történelmen, közelebbről a gazdaságtörténeten kívül több olyan tudományág is van, amelyik a történelemhez hasonló eredményességgel mutathatja a régi mértékek világát a maga sajátos szempontjai érvényesítésével. Például a mérés, a mértékek kialakulására, elterjedésére, módosulásaira, tehát a mérés és a vele kapcsolatos kérdések etimológiai vonatkozásaira a történettudománynak jobban segíthet a nyelvészet és a történeti néprajz. A mérés, a mértékek kialakulásának és elterjedésének kérdéseivel a nyelvtudomány általában behatóan foglalkozott. Csak legutóbb is Velcsov Mártonná szép, több részes tanulmányt írt a régi mértékek egy része kialakulásának nyelvi kérdéseiről, helyesebben a mértékek kialakulásának homályos részleteit a nyelvészet eszközeivel, nyelvi adatokkal világította meg 13 . Sajnos, a néprajztudomány, amely ugyancsak hivatott a mértékek kialakulásával, elterjedésével, használatával, módosulásaival a saját szempontjainak megfelelően foglalkozni, kevéssé érdeklődött a kérdés, a tárgykör iránt. A. magyarság néprajza is mindössze a korábbi lexikális összefoglalók alapján érintette a kérdést, a tárgykör néprajzi irodalmáról pedig alig szólt 14 . Pedig a régi mértékek megismerésének harmadik, de talán legfontosabb forrása a hagyomány. A néprajztudomány a maga sajátos eszközeivel és adatgyűjtő módszereivel az élő hagyományból még ma is számos régi mértéket, mértékegységet, sőt mértékrendszert is rekonstruálhat, és nyilvánvalóan meg is ismerhet. Ez annál inkább is szükséges volna, mert a hagyomány telis-tele van a régi mértékek, sokak számára már ismeretlen adatoknak ható említésével. A népdalok, népmesék, közmondások, népi frázisok, általában az orális hagyományok nap mint nap emlegetik például a rőföt (a rőfnyi kolbász), az iccét (Mátyás király cinkotai iccéje), a fontot (egyfontos ágyúgolyó) stb. Ezeknek a mértékeknek a nem ismerése homályossá teszi a szövegeket, és jelentős mértékben hozzájárul a sokszor különben is homályos anyag még inkább való elhomályosításához. Dolgozatunk a régi mértékek egy csoportjával kizárólag néprajzi vonatkozásban kíván foglalkozni. A tárgyalt régi mértékek kiválasztása 21*
