A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

ZSADÁNYI Guidó: Balogh Bertalan emlékezete (1870-1922)

282 f ZSADANYI GUIDO az egykorúak mellett főleg az utolsó évtizedre esik. Előremutató egyéni elképzelései: a vándorkiállítások, a felnőttoktatás, a falusi könyvtárak és ismeretterjesztő előadások, a felszabadulást követően állami feladattá váltak. Benne, aki helyes érzékkel választotta ki a legfontosabb kulturális problémákat, példamutató kulturális szervezőt, mai szóval élve — országrészre kiterjedő tevékenységű — népművelőt látunk. Ezek után részletesen ismertetjük életrajzát és ezen belül behatóbban foglalkozunk a vándorkiállítás, a Felvidéki Zeneszövetség, a munkás-gimnázium és a közkönyvtár ügyével. 1870-ben született, a Zemplén megyei Rákóczon (Csehszlovákia). A gimnáziumot Ungvárott, a Közlekedési Akadémiát Pesten végezte el, 1892-től a MÁV miskolci üzletvezetőségének tisztviselője volt. Már diák korában is írogatott novellákat és tárcákat az ungvári lapokba, majd Miskolcra költözése után az itteniekbe is. Többször szerepelt a BorsodMiskolci Közművelődési Egyesület pódiumán. Közvetlenül akkor kapcsolódott be a közművelődési egyesület életébe, midőn 1898-ban felmerült a múzeum alapításának terve és ennek érdekében módosítani kellett az egyesületi alapszabályokat. Az átszervezés kidolgozását végző bizottságba — tekintélyes közéleti személyiségek közé — választották be a fiatal Balogh Bertalant is, aki aztán vezető szerepet játszott az alapszabályok kidolgozásában. Személyét, lendületes munkatempóját megkedvelték és a következő tavasszal az újjászervezett Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület főtikárává választották. Ezt a tényt igen jelentősnek kell tartanunk, mert társadalmi rangja nem volt. A MÁV kistisztviselő akkor nem tartozott a város előkelőségei közé. Ezt a megtiszteltetést világos elképzelésével, határozottságával és rendkívül jó modorával érdemelte ki. Életet igyekezett vinni az egyesület erősen provinciális keretei közé. Felvetette a vidéki képtárak létesítésének kérdését, behatóan közreműködött a Nemzeti Szalon első kiállításának megrendezésében, hírlapi vitát folytatott Hock Jánossal, a Nemzeti Szalon alelnökével a vidéki képzőművészet fejlesztésének módjáról/' Mielőtt azonban nagyobb eredményeket mutatott volna fel, összeütközésbe került az egyesület választmányával és néhány hónapi működés után lemondott. Oka az volt, hogy Petőfi halálának 50-dik évfordulóját — az addig szokásos miskolci kereteket messze meghaladó módon — akarta megünnepelni. Ezért érintkezésbe lépett a Petőfi Társasággal és onnan kedvező választ kapott. Az egyesület választmánya azonban mégis úgy döntött, hogy „helyi keretekben" ünnepli az évfordulót. Balogh Bertalan önérzetes ember volt, aki ezt a dezavuálást nem tette zsebre. Lemondott és hagyta az egyesületet menni tovább a helyi szokások szabta kicsinyes pályáján. Távozása után az egyesület csendesen stagnált. Az általa felkeltett érdeklődés erősen csökkent. A tagok száma visszaesett 500-ról 175-re. Eredményt senki sem tudott felmutatni, bár egyidőben dr. Szentpáli István (a későbbi polgármester) töltötte be a főtitkári tisztet. Végül, midőn minden kísérlet eredménytelen maradt, az egyesületi élet fejlesztésére